Ma olyan boldog vagyok!

Büdös macska

Segítség! Eltűnt a cicám,... avagy a macska, aki kámfort játszik

Felmostam a konyhát és az előszobát, kimentem a folyosóra is, az ajtónk előtti részt

rendbe tenni. Hallottam hogy felettem ugyanezen munkálatok folynak. Majd dolgom végeztével bevonultam a fürdőszobába, ott is a körletelést elvégezni. Egyszer csak hallom,

hogy veszettül csenget valaki, aztán meg dörömbölnek is az ajtómon. Kicsit megijedtem, mert ilyen nem szokott előfordulni, ezért kinéztem a kukucson, hogy mi lehet. Világ vége van?

Nem, a felettem lévő szomszéd az egész családjával az ajtóm előtt. Pánik hangulatban, egymás szavába vágva kértek, hogy gyorsan menjek, mert a macskám kiűzte őket a lakásból. A kisurranó eltévesztette az emeletet és eggyel feljebb pedig besurrant. Felmentem, a család a hátam mögött lopakodott. A bejárati ajtóval szemben van a kis szoba, a falon a radiátor. Az én cicám felborzolva dupla nagyságúnak nézett ki, és hörgött, fújt. 

Én meg borzasztóan nevettem, a mini párducon, A hónom alatt a macskámmal elnézéskérések közepette utat engedtünk a családnak, hogy ismét elfoglalhassák a lakásukat. Hazaérve a cicám felére csökkenve, boldogan szaladt a kisszobába, a jó meleg radiátorra. 

A karám

Vidéki lettem, hatalmas udvarral, fákkal, nagy - nagy boldogsággal.

Tovább gondoltam az álmom, akkor már állatok is kellenek,

habzsoljuk az életet, amíg lehet.

Elmentem és vettem tyúkot. Nagyon rondák voltak, mint a grillcsirkék,

tollat, keresni kellett rajtuk. Az első ijedelem után szépen otthonosan kezdtek

mozogni, kapirgáltak, bandáztak, élték az életüket. Én meg gyönyörködtem az ágrólszakadtakban.

Kialakítottam magamnak egy területet, ahol a konyhakertem

lesz. Elültettem a még tavasszal nevelgetett kis palántáimat. Este mikor tereltem be

a kis csapatot az ólba, a palántáim kikapart, széttrancsírozott helye fogadott. Nem

baj, van pótlás, majd holnap megint ültetek. Aztán teltek a napok és én, mint a Déva

várát amikor építették, úgy palántáztam. Fogyóban voltam az ültetni valóval, és

nem tudtam, hogy nevessek, vagy sírjak. Reggel fogtam egy adag szalagot és

egyenként felszalagoztam a tyúkok lábát, majd egy - egy fához rögzítettem. Hatalmas

felháborodás, kárálás az udvaron, de a palánták büszkén emelhették fejüket a nap felé.

A garázda bandát megfékeztem, azaz csak részben, mert az egyik, akit Pipinek

Neveztünk, kiderült, hogy szabaduló művész. Körülbelül öt perc kellett neki a bogozáshoz

és már sétált is. A szerencsém az volt, hogy Ő a konyhám felé vette mindig az irányt,

kisebb takarítási munkákkal ellátva engem. Közben megépítettük a karámot, a csirkeól

köré, így a tyúkokról lekerülhetett a rablánc, a tolluk is kinőtt és az uborkáimon ott voltak az első kis virágok.

A cserfes kislány és az Ő lovagja

A hűség

A fecske párok visszatértek, öröm tánc a napban, az égen a kertben, öröm a lelkemben, hogy ismét láthatom. Hiába a vándor élet, hűségesek a helyhez, a házhoz és kicsit hozzám.

Hosszú volt az út, de ők fáradhatatlanok. Rögtön elkezdték felújítani a tavaly üresen hagyott fészkeket az egyik üres istállómban boldogan csivitelve, hordták az anyagot. Sietni kell, nem sokára szükség lesz rá. Sajnos, nem az összes fészek lakója tért vissza, van, amelyik üresen lerongyolódva tátong. Kevesebb a fecske. Mi emberek nem vagyunk hűségesek. Elfordultak az emberek a madarinktól. Leverik a fészkeket, vagy gátolják a fészekrakást. Pedig sok kártevőtől, vérszívótól, betegségtől mentenek meg minket. Alig várom minden évben, mikor a kicsiket repülni tanítják, hamar elkezdődik a kunszt. Repülnek, mint a villám egyenesen be a konyhámba, hangos csivitelésükkel szállnak körbe, körbe, szinte nevetnek. Súrolják a fejem. Együtt nevetünk, majd, huss, ahogy jöttek, el is tűnnek. Nap, mint nap játszanak, gyerekek, feltűnnek, és eltűnnek.

Jó volna, ha nem örökre!

Fajok közötti kommunikáció

A kutyám Kuvasz. Neve Berta.
Az udvarunkra betévedt macskákat, sünöket, egyéb állatokat öli, betolakodók, nincs helyük
nálunk. A saját állatainkat nem bántja.
A napokban figyeltem fel rá, hogy egy macska, a szomszédomé, testbeszéddel jelezte Bertának, hogy tévedés történt, már menne is, amennyiben lehetséges. Lelapult, félre nézett, Berta arrébb állt, és utat engedett neki. Azt nem tudhatom, hogy telepatikus úton is volt e valami kontaktus köztük, de minden mozdulat, a két félnél arról árulkodott, hogy tiszteletben tartják egymást.
Az együtt nevelkedett különböző fajú állatok esetében valamilyen szinten, a szoktatással emberi beavatkozás történik, ebben az esetben viszont teljesen függetlenül tőlünk történtek az események. 

Nagyon érdekes jelenet volt. 

Házibuli Imrével

A szökevény....hová mész te kis nyulacska

Nyulakat tartok, immár öt éve.

Csak kizárólag réti fűvel, szénával és a kertben megtermett növényekkel etetem őket, tápot, gyógyszert még az öt év alatt nem kaptak. Városi logika vidéken. A mezei nyúl sem ugrik be tápért, sem gyógyszerért a városba és még is el van. Így nálam is. Rendhagyó módon egy család egy ól. Nincs ketrec. A család áll három nőstényből és egy kanból. Most már csak három család van, folyamatos a szaporulat. Amikor az anya nyúl leválasztja a kicsiket, mennek egy külön ólba, ami a hizlalda. Nálam így megy ez. Igen ám, de a hizlaldások kineszeltek valamit és rágtak, nagy - nagy erőkkel, két plusz kijáratot létesítve az ólon. A szökés adott volt. A nyulaim gyors ütemben szóródtak. A tyúkok közé vegyülve álcázták magukat. Az egyik nem volt rest a hófödte karámon keresztül futva, a kukoricatározómban bujdokolni. A pót kijáratokat megszüntetve a kicsik visszakerültek a helyükre, viszont ez az egy, ez mindig kisiklott a kezem közül. Raktam le neki szénát, meg szórtam ki kukoricát, de nem sok reményem volt, hogy megmarad, nagyon hideg volt. Negyedik nap reggel Ő jött segítségért, nagyon hűs volt a kis teste. Megmelengettem, beraktam a többiekhez. Mivel ennyire életre való, hiába hizlaldás, nem kerül vágásra, még a nemét nem tudom, de egy új család alapító nyula lesz.

A kerítőnő kudarca

Még férjem szülővárosában Miskolcon laktunk. Volt egy aranyos barátnőm Erika, csinos volt, mégis valahogy kerülte a szerelem. Az ismeretségi körünkben volt egy férfi, galambászott, nyulat tenyésztett, sportolt, de az élet neki is magányosan telt. Csak úgy hívtuk Cselentánó. Gondoltam egy nagyot, ezt a két lelket talán nem volna rossz összehozni. Amikor meghívott minket egy kis nyúl paprikásra, megkérdeztem tőle, hogy elhozhatom-e a barátnőmet. Igent mondott. Elérkezett az álcázott randevú napja. Bemutattuk egymásnak Őket és látszott a szemeken, hogy azok felcsillantak. Arra gondoltam, hogy hurrá, győzelem, talán a vonzalom már meg is van. Próbáltam úgy alakítani a helyzetet, hogy egyedül maradjanak, beszélgessenek. Hátramentek a kertbe, de Erika nagyon gyorsan visszajött. Csele, pedig feldúlt arccal utána. Valami történt, valami borzasztóan nem pozitív, húztam a nyakam. De nem bírtam megállni megkérdeztem a történtekről Cselét. Elmesélte, teljesen magából kikelve, hogy ez a nő nem ismeri fel, hogy melyik a paradicsom és melyik a paprika palánta.

E szörnyű esemény vetett véget a város és a vidék egyesülésének.

A fagyöngy

Barangoltam a kertemben, még a tél lábnyomai itt vannak. A tavasz csókja viszont duzzasztja a rügyeket a fáimon. Van egy nagyon öreg odvas almafám, mióta itt vagyunk azóta gyógyítgatjuk, Ő még pihen. De ahogy felnéztem kopár koronájára az egyik ágán zöldel és virágzik a fagyöngy. Szép, de veszélyes a fára nézve, kiszívja még megmaradt életerejét. Pont mint egyes emberek, elkápráztatják társaikat, de közben tönkreteszik életük. Paraziták, mint ez a növény. Ég és föld között terem, gyógynövény, de méreg is lehet. Ha az élősködőt eltávolítom, a fám fellélegzik. A fagyöngy ágvégeiből nyert leveleket leszárítom, elteszem. 

Ki tudja, szükség lehet még rá, hátha valami élősködő felviszi a vérnyomásom. 

Güzüegér

Minden nyáron és Ősszel gyönyörködünk a Güzüegér (Mus spicilegus) fáradhatatlanságában, kíváncsiságában. Ő néz minket, mi nézzük őt. Jól elvagyunk, immár 4 éve. Szaladgál, dolgozik, mi mosolygunk. Azonban minden télen, amikor eljönnek a fagyok, átköltözik a Trombitafolyondárról a padlásra. Mivel güzü, güzü módjára dolgozik is, pakol, rámol, diót gurítgat. Általában éjszaka dolgozik, ilyenkor bosszankodunk, hogy minek hagyjuk minden nyáron, miért mosolygunk állhatatosságán. Károkat nem okoz, pár dióval megelégszik. Aztán megy minden tovább, eljön a tavasz, a kiköltözés ideje és olyan aranyos. Elfelejteti a téli bosszankodásainkat. Most már ismét nézelődik az ablakon befelé, szerintem lassan költözni fog és jön a dió biliárd. Ez van, ha egy városi vidékre költözik. Az ablaküvegen keresztül nézegetjük egymást. Ő is tudja és én, minden marad a régiben. 

A csipogó tojás

A halban volt a TV, már négy éve nem nézzük. Nem vagyunk kíváncsiak a sztárcsinálók alkotta celebekre, a nemi életükre, a sorozatokra.

A show nálunk másképpen alakul.

A TV a padláson kötött ki, és helyébe egy kis keltető gép került. Tegnap délután furcsa pattogásra lettem figyelmes, aztán este hallottam, hogy csicseregnek a madarak. Úgy gondoltam, hogy az ablakunk közelében lehet egy fészek. Igen ám, de reggelre sokkal intenzívebbé vált a csipogást és egyértelműen a gép felől jött. A vidéki embereknek, ez az élet része, gondolom, de nekem maga egy napi csoda, ismét. Csipognak a tojások, és egymás után jönnek a kicsik, ázottan, hangosan, élettel teli. Egy kis szaladgálás után bóbiskolnak, aztán ismét szaladgálás, hangoskodás, majd megint pihenés. Élőben kapom a National Geographic-ot.

Csodálatos a vidéki élet! 

Tudom, hogy murisan hangzik, de nekem és sok városinak olyat ad, amitől egész nap, fülig érő szájjal tudunk csak közlekedni.

Egy naposan, már Hawaii-n nyaraltak. Ezek tudnak élni!

A seregély

Esik!

Sétálok a kertben. A barackfám leveléről az eső, mint arcon a fájdalom, könnycseppként gördül alá. A zöld süppedő szőnyeg viszont tele van élettel. A giliszták a föld mélyéből az éltető levegőre vágynak. Kis fekete pontok a távolban lassan tüzetesen vizsgálják a fű által rejtett kincseket, élelmet a fiókáknak. Egy madár van csak a cseresznyefámon, érdekes kissé rikácsoló hangon kiált. Aztán még egy. A távolból az égen kis fekete pamacsok tűnnek fel. Jönnek a híradásra, de akkor már szaladok a ház felé. A légpuskát és az ólmot gyorsan magamhoz veszem, már messziről lövöm az "ártatlan" kis madárkát. Rebben, és kiált, az égen a fekete felhő nagy zsivajjal irányt változtat, majd angolosan távozik. Az élet megy tovább, a cseresznyém megmenekült.

S az ég, mit sem sejtve a lenti eseményekről, tovább hullajtja éltető könnyeit. 

Viktor a varangy

A tó vize csillogón mosolygott vissza a felkelő nap sugaraira.

A tó, és a tó környék lakói üdvözölték az új napot, kuruttyolással,

zümmögéssel és csodaszép trillákkal.

Egyszer csak riasztó zajok zavarták meg a nyugalmat. Emberek

jöttek és a füvet, a nádat irtani kezdték. Mindenki menekült.

A varangy hatalmas ugrásokkal pillanatok alatt a tavat és a házakat

elválasztó úton volt. Majd egy hatalmas tottyanással beugrott az

udvaromra. Igen ám, de itt két kuvasz fogadta Őt. A kutyák megdöbbentek,

mivel a béka ijedtében két lábra állt, és furcsa ingadozó, ringatózó mozgással

próbálta a két fehér, hangos szörnyet elijeszteni. Berta és Miska ettől,

még inkább felháborodott, de fél méter távolságból. Siettem segíteni a kutyákon és a varangyon. Viktort, aki később kapta a nevét eltessékeltem egy seprű segítségével

az öreg kutam és az azt körülvevő növényzet fedezékébe. A kutyáim is megnyugodtak.

Teltek a napok, szürkületkor előmerészkedet az otthonos kis fészkéből, jól érezte magát.

Aztán egyik este döbbenten tapasztaltuk, hogy Viktorból kettő van. Híre mehetett varangy

berkekben, hogy egy jól szituált, biztos egzisztenciával rendelkező varangy párt keres.

Lám volt is jelentkező, a szép lakás, a nyugodt környezet nagy vonz erő. Viki és Viktor

éldegéltek az ódon kút mögött. Egyik reggel, ahogy mentem ki a hálóból furcsa

mozgásra lettem figyelmes, ami eltűnt a fotel alatt. Félve hajoltam le, mert nem tudtam,

hogy mi lehet az. Aztán pillanatok alatt oda csődítettem az egész családot, mivel több szempár pillogott vissza rám. Kis békák. Nagy családosok lettünk.

Azóta a ház, ahol élek több családnak ad otthont. Soha nincs unalom. Így van ez jól. 

Csodálatos természet

Az egyhetes keltetett kiscsirkéim bent vannak a lakásban éjszakára,

mert még féltem őket. Két kosárkában szundiznak lámpa alatt, hogy

meg ne fázzanak. Van a házunkban még helyiség, ami használaton kívüli,

itt nem zavaró a jelenlétük.

Egyik este elmentem a kosaruk előtt és éreztem, hogy valaki figyel.

Az egyik pipi a kosár közepén állt, míg a többiek az igazak álmát aludták,

kinyúlva a hasukon. Megálltam gyönyörködni bennük, igen ám, de az őrségben

lévő kis csíkos felkiabálta a többieket. Az egész siserehad reklamálni, veszekedni

kezdet. Érdekes gondoltam, ezért megnéztem a másik kosarat is. Ott ugyanez

a helyzet, őrségben egy, a többi alszik. Ősi ösztönök. Kint a szabadban már nem egyszer tapasztaltam ilyet, de házi madaraknál még nem. Visszamentem a hálóba,

majd nem sokára hallottam egy puffanást és jött Miska a kutyám teljesen

felvillanyozódva, kaján mosollyal az arcán és az orrával terelt felém egy pipit.

Nem bántotta, elégedett volt, mindig is tudtam, hogy a kuvasz csodálatos, már - már nem is kutya, több. Ő csak megerősített ebben. Egyenesen a kezembe terelte az orrával, nem lépett

rá, pedig rohanvást közeledtek. Egyik kezemben a kis vadmadár, másik kezemmel

Miskát ölelgettem és dicsértem. Megjött Berta is, mivel már harmadik kezem nincs,

jobbnak láttam, ha a kedvenceim kitelepítése mellett döntök, mert a családom lassan

engem fog kitelepíteni.

Falusi idill... történetek egy városi liba szemszögéből (1.) 

Sziasztok!

Én vagyok a Károly bácsi! Öreg vagyok, bölcs vagyok!

Adok nektek tanácsot!

Ti honnan jöttetek? Kik vagytok?

Beszélgettünk, mosolyogtunk az öregen, de szimpatikus volt.

Mesélt nekünk a faluról, ki, kicsoda. Hogy mentek, mennek

itt a dolgok, hogy ki volt párttag, ki volt besúgó, kiből lett nagygazda,

ki volt "homok szexuális", Ő csak ÁVÓ-s volt, de párttag nem.

Jól szórakoztunk.

Teltek a hetek. Gyakran meglátogatott, a kutyáim kezdtek

megbarátkozni vele, mindig hozott nekik valami madárláttát.

Akkor még két befogadott kutyám volt.

Egyik délután, a nagyon nagy melegben úgy döntöttem, hogy a

hajnal óta tartó munka után kicsit ledűlök. Valami zajra ébredtem.

Károly bácsi a hátán permetezővel zümmögött, mint egy poszméh az

udvaromon. Úgy gondolta, hogy segít és legyomírtóz mindent,

rohantam utána, táncos léptekkel haladt előttem. Gyorsan leállítottam,

elmagyarázva neki, hogy itt az állatok miatt nincs permetezés. Csalódottan,

ugyan, de átment egy osztrák szomszédhoz. Én meg sürgősen egy vastag lánccal

belakatoltam a kapumat, a férjem pedig behegesztette a kis kaput. Jobb az

óvatosság, azóta úgy van. Később megtudtuk, a szomszédtól, hogy leégtek valamitől a

gyümölcsfáinak a levelei, minden tönkre ment.

Mondják, a pokolba vezető út jóindulattal, van kikövezve. 

Bugylibicska

Az öreg ült a gangon, szájában egy szivar csonkja lógott.

A sok dioptriás szemüvege felett elnézett a távolba. Távolba, messze

a tűzfalon túl. Göcsörtös kezében egy darab fa, azt simogatta. Elréved

a múlton, azokon a régi tájakon. Jönni kellett, nem maradhattak, itt az

asszony és a gyerek. A földeket elvették, ott már csak az apja maradt,

neki már elég, ő megél. De a gyereknek jobb itt, maradni kell. Aztán

dühödten felkapta a kést és belevájta a fába. Hullt a forgács. Bár csak

nyakakat vághatna így, de nem. Az álmát faragta bele, ami soha nem jön

el többé. 

Falusi idill... történetek egy városi liba szemszögéből (2)

Falusi idill... történetek egy városi liba szemszögéből (2.)

Bözsike nagyon aranyos kislány volt, igaz szülei soha nem tudták eldönteni,

hogy az orrát nézi, vagy Őket. Furcsa sikítós trillázó hangon kezdett beszélni,

de hozzászoktak, és szerették, a maguk módján, mert ezeket a dolgokat

eszük ágában sem volt orvosolni.

Aztán Bandzsal Bözsikéből, Bözske lett, szép sudár fiatal lány. Az anyja kedvence

volt, mert Bözske keveset evett, nem úgy mint a fia, és ingyen utazott a távolsági

buszokon a közeli városokba. Még a tilingelős autóról is ingyen kapott fagyit, amit

minden esetben megosztott családjával. Így teltek az évek, aztán egyszer hatalmas

pánik ütötte fel a fejét, Bözskét megszöktette a tilingelős autó. Nyomoztak, rohangáltak,

felbolydult a falu. Kiderült, hogy csak a következő faluig rabolták el.

Az ingyenes fagylaltoktól valahogy, ki tudja, hogy történhetett, de kismama lett.

Lecsendesült minden, mint a tajtékzó hullámok elsimultak a kedélyek.

Esküvőt tartottak a faluban.

Mondják, addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. 

Falusi idill... történetek egy városi liba szemszögéből (3)

A kocka el van vetve....., no meg a kukorica is.

Amikor kis falumba költöztünk a hátsó kertem be volt vetve kukoricával.

Nem zavart, mert rengeteg munka várt ránk, de érdeklődtem, hogy vajon

kié lehet, mert a tulajdonos nem jelentkezett. Megtudtam, hogy a harmadik

szomszédé, Ő használja mindenkiét a környéken, mert jó ember. Régen Ő volt

itt az önkéntes rendőr, és már mindenkit feljelentett, félnek tőle. Megtudtam a

nevét és úgy döntöttem, hogy egy üveg bor társaságában tiszteletemet teszem nála,

bemutatkozom, és megbeszélem vele, hogy hogyan tovább. Kedvesen fogadott,

mint egy kihallgatás, honnan jöttünk, miért, ki apám, ki anyám stb. A vidám kedves

csevely mérséklődött, mikor előálltam azzal, hogy az aratás után két zsák kukoricát kérek,

a földhasználatért. Tőlem használhatja még pár évig, csak ne kukoricát vessen, mert úgy

hallottam, hogy harminc éve ezt teszi. Beleegyezett. Jött az aratás, én bizony egy

szem kukoricát sem kaptam, de kedvesen mondta, hogy megmutatja, hol tudok

kvaterkázni, avagy gyűjtögetni a hulladékot és még határozottan közölte, hogy

jövőre is kukorica lesz. Én mosolyogtam és mondtam neki, hogy az, bizony lesz, csak

nem az én földemen. Eljött a tavasz, megjött a kedves szomszéd, jött a földemen a traktorral,

én meg mentem a kaszával, leállította a traktort. Kérdezte, hogy mit akarok. Én meg mondtam

kaszálni, traktort, meg azt, aki feljön a földemre, de akkor már a fiam a hátam mögött feltűnt

a vasvillával. Így aztán a hátsó kertem kaszáló és gyümölcsös lett, mert

mondják, rossz szomszédság török átok. 

Falusi idill... történetek egy városi liba szemszögéből (4) 

A férjem felszerelt egy hidrofort, hogy tudjam locsolni a növényeimet.

Pár locsolás után, megjelent nálunk, az egyik falubeli ember, megállt

kapuban és nézett befelé. Nem szólt, nem köszönt, csak állt. Itt ez így

szokás. Egy idő után minket zavart, hogy áll, és a kutyák tombolnak. A

párom oda ment, megkérdezni, hogy mi újság, mit akar. A látogatónk

megkérdezte, hogy van e hidroforunk, de zúgott, mert locsoltam.

Válasz: van. Tovább folytatódott a csevely: És működik? Igen.

Mert az enyém, nem. Eljönnél megnézni? El.

Direkt hátat fordítottam, mert hirtelen Hofi Géza jutott eszembe, amikor

a Rózsa Sándor filmet parodizálta és már alig bírtam egyenesen állni a röhögéstől.

Elmentek. A mi kapu vendégünk Béla elújságolta, hogy van itt a faluban egy

nagyon, nagy szakember, aki bekötötte, de nem jó valahogy. Mondjuk másoknak

is Ő kötötte be, mint megtudtuk, a mások sem tudják használni. A szemle és a

javítás megtörtént. A szívó rész nem a kútra volt kötve, fordítva kötötte be

a mester. A párom enyhíteni akarta a helyzetet és mondta, hogy

véletlen volt csupán. Béla nyugtázta, hogy hát igen, a Jenő nagy szakember.

Mondják; addig jár a korsó a kútra.....(míg be nem kötik a szivattyút) 

Eső után

Szinte porzott minden, a növények zsugorodott leveleikkel, némán esőért

kiáltottak. Az állatok, és mi is már nehezebben lélegeztünk, nagyon vágytunk

az esőre. A levegő rezgett a forróságtól.

A sok -sok kérlelő gondolat meghozta az esőt. Az állataim, be szoktak húzódni,

nem szeretik, ha vizesek, de most mindenki, állat, ember rohant az égi zuhany alá.

Csendes áztató eső volt, a fűszálak ismét felemelték kalászukat, a fák levelei szinte

Jól esően nyújtózkodtak. Azokban a pillanatokban, minden és mindenki boldog volt.

Szép lassan elállt, de hagyott maga után emlékeztetőt. Friss, csodálatos illatot, az

eső illatát. Hogy lehet, hisz a dézsába, vödrökbe gyűjtött esőnek nincs semmilyen

szaga. Egyszer olvastam valahol, hogy nem is a víz, hanem a talajban lévő

baktériumok és a növényi magvak árasztják ezt a csodát.

A tudományos neve petrichor, görögül petros, kő és ichor, az Istenek vére ebből a

két szóból áll össze.

Petrichor, milyen szép és találó kifejezés. A kő és az Istenek vére, boldogított és

megnyugtatott minket. 

Az ugrás

Fejest ugrottam a falusi létbe. Mindig erre vágytam!

A virágokra, a fákra, az állatokra, arra, hogy végre

körbe öleljen a természet. Pár város, ahol éltem,

mindig bezárt, igaz egyre kisebb városba költöztem,

de mindig éreztem a rabságot, ha tehettem rohantam

kirándulni. Hegyekbe, tavakhoz, bárhova csak ne lássak

beton tömböket, fel tudjak lélegezni.

Modern világ, Zalát, ezt a mesebeli tájat NET-en találtam

és szerelem volt első látásra. Kocsiba ültem a fiammal és

megnéztük a falut, a házat, a kertet. Tudtam, hogy ide kell

jönnöm. Az első gondolatom az volt, hogy menedék, mi elől,

ki elől, a mai napig nem tudom, talán a falak elől.

A városi emberek többsége ezért jön, mert elege van,

nyugalomra, vágyik, gazdálkodni akar, vagy csak egyszerűen

élvezni az életet. Persze van olyan is, akit a kényszer hoz.

Nem Mari néni, Kati néni, Feri bácsi miatt jövünk, igazából

neveltetésünkből adódik, hogy próbálunk bemutatkozni, mivel,

mi jöttünk, Ők meg már itt élnek és mi újjak vagyunk.

Két végletet tapasztaltam, az egyik típus, még a köszönésedet

sem fogadja, de már mindent tud rólad. Ezek ipari kémek, mondták.

Csak azt nem tudom, hogy ahol, nincs ipar ott mi a Máriát tudok

kikémlelni. A másik típus, aki rád akar telepedni, folyton megjelenik

és ebben az esetben nem a falak, hanem Ő fojtogat, keresi,

hogy mi haszna lehetne belőled.

Ami nem általános, de van egy különleges, harmadik, típus is,

aki fogadja a köszönésed, ha kell, segítesz neki, és Ő viszonozza

is azt, ha te vagy bajban. Él és élni hagy, annyira kíváncsi, amit

megosztasz vele, nem faggat, nem ad jó tanácsot kéretlenül.

Nagyon jó ismerős, esetleg barát válik belőle, ez, mint a fehér holló,

de van. A városi beköltözők közül, nagyon fontos és nem kihagyható

az új gazdag. Ez egy érdekes ember, városban, vidéken egyaránt, ha fel rak

a falra egy tükröt, még a saját köszönését sem fogadja. De ha eltűnik a tükör

rájön, hogy nagyon szeret, egy valakit, önmagát. A fákat kivágja, betonoz,

roppant módon zavarja, hogy a vidéki állatot tart, mert, az büdös.

Telnek az évek és rájössz, hogy egy szigetre vágytál, a béke szigetére, de az

nem itt, és nem most van. Ezért építesz egy saját világot, egyre inkább bezárkózol,

éled az életed. A te köröd, nem az ő körük és a falakon csak ritkán engedsz

áthatolni bárkit is. Komoly szűrön engeded át. Építed a saját stratégiád, nevezhetem

személyes álom megvalósításának. Lépésről lépésre haladsz az úton, rögös

ugyan, de van eszközöd, a tudásod, a tapasztalatod az idő teltével egyre nő.

Rájössz, hogy ha vihar után, kiállsz a sárba, bizony beleragadsz, lehúz.

Kerülöm a sarat, amennyire lehetséges.

Falusi idill......történetek egy városi liba szemszögéből (6) 

Gyönyörű napsütés volt, de távolról halk morajlás hallatszott. A teraszon beszélgettünk,

kávéztunk. Lehet, hogy eső lesz. Ahogy ezt kimondtam, felkerekedett a szél és

szinte azonnal, váratlan, hívatlan, ott temet felettünk egy hatalmas fekete felhő. A feketeség

beborította az eget., a szél, viharossá vált. Elkezdett zuhogni az eső, de nem jött

egyedül, hozott magával jeget. A jég megérkeztével a vihar tombolni kezdett.

A férjem munkavédelmi sisakban rohant menteni a kocsit. A fiam rohamsisakban az

állatokat. Én a kuvaszt tereltem befelé, mert ugatta a dübörgést. A hirtelen keletkezett

nappali éjszakában vártunk. Vártuk, hogy mi lesz. Hallottuk a recsegést, dübörgést, a

redőnyöket leengedtük, hogy viszonylag védettebb legyen a ház. Aztán ahogy jött,

hirtelen, távozott, pusztulást hagyva maga után. Vitte a tetőt, a házról, a pajtáról, a színről.

Romokban volt a kert, 25 gyümölcsfa dőlt ki, illetve tört ketté, az alatta lévő bokrokra,

virágokra zuhanva.

Leültünk a férjemmel a teraszra és beszélgettünk, fájdalmat éreztem, de nem tudtam

sírni. Csak fogtam a kezét és szorítottam. Hálát adtam az égnek, hogy a családom,

az állataim, vagyis mi megúsztuk. Élünk. Borzasztóan kicsinek, semminek, éreztem magam,

hatalmas ereje van a természetnek. Amit akar, ad, amit akar, elvesz. Most az elvételhez

szottyant kedve.

Kisvártatva hangos beszélgetésre lettünk figyelmesek. Jöttek az emberek, a falu népe,

a polgármesterrel, a falu gondnokkal, sétáltak, benéztek, mosolyogtak. Aztán vonultak

tovább. Arra gondoltam, hogy Istenem, végig mennek a falun, konstatálják a károkat, és örülnek.

Boldogok? Nem értem! Hiszen majd nem elpusztult a falu.

Mondják;.... legszebb öröm a káröröm.  

A hajnal

Már világosodik, de a nap még épphogy csak megperzselte

a látóhatár szélét. Minden csillog a harmattól. A pók még

alussza álmát, de a háló, mint egy csipke ragyog.

Vidéken ilyenkor sokan indulnak, én is. Jó a csendben

kaszálni, a harmatos füvet nekem könnyebb. Közben

gyönyörködöm, el - elgondolkodom. Csak a kasza suhogását

hallani, néha még apró neszeket, a felriasztott állatok mozgását.

Az egyik csemetefámnál, éppen kitértem, amikor egy lapuló mezei

nyulat vettem észre, a kasza megállt a kezemben. Ő lapult én néztem.

Ő félt, én gyönyörködtem. Egyikünk sem mozdult, pár percig, vártunk.

Egyszer csak a nyúl egy hatalmasat ugrott, annyira meglepődtem,

hogy én is. Ő utána el kezdett szaladni, én meg a kaszára támaszkodva

nevettem. Nevettem magamon, hogy milyen nyuszi vagyok.

Az éj

A tomboló vihar, lassan szelídült. A jég, már hívatlan

vendégként nem verte a redőnyöket.

Esőkabátban és csizmában előmerészkedtem a házból,

kezemben reflektorral. A csillagok és a hold szemérmesen

elbújtak a felhők mögé. Mint akik semmiről, semmit nem

tudnak. A víz tocsogott a lábam alatt, a lépések hangjára

a letört ágak roppanása tett pontot. A reflektor csóvája,

mint kés hasított a sötétségbe. És akkor a messzeségben,

az öreg szilvafám alsó ágán két izzó vörös pontra lettem

figyelmes, ami hol megjelent, hol eltűnt. Kicsit erősebben

kezdet verni a szívem. Mi lehet ez? Amikor a fa alá értem

elfordítottam a fénycsóvát. És kutatni kezdtem az előbb

látottakat. Egymás szemébe néztünk. Ő, meg én.

Egy bagoly pillogott rám. Egy darabig álltam ott,

gyönyörködtem, aztán megfordultam, hogy ne zavarjam

éjszakai életét.

A pillanatot őrizve mentem visszafelé, nem törődve a kárral,

amit megint nyakamba sózott az élet, mert kárpótoltnak

éreztem magam. Majd holnap....... 

Szabadítsuk ki pipit

Vagyis a pipiket.

Így gondolják a tyúkjaim

Van ötvenhárom kiscsirkém nincs egy hónapja, hogy kikeltek.

Szépek, fejlődnek, az iker pipik is. Külön karámban vannak a

nagy karámon belül. Most a tyúkok kigondolták, hogy a kicsiket

ki kell onnan szabadítani, és kaparnak, és kaparnak. Körbe a

kis karámot. Az egyik tyúk valahogy mindig beszökik a kicsikhez,

hogy, hogy csinálja, fogalmam sincs. Még nem tudtam rajtakapni.

Ő belülről kapar. Készítik a pipi metrót, kész alagút rendszer. Nem

győzöm visszatömködni. Amit nappal építenek, én lerombolom este.

Remélem nem akarnak majd beépíteni, hogy maradjon az építmény!

Szabad élet, szabad madár..... 

Falusi idill..........történetek egy városi liba szemszögéből (7) 

Az idei tavasz a mi környékünkre rengeteg esőt hozott, aztán a tavaszt

felváltotta a ragyogó nyár. Forróság és tomboló viharok, jég, pusztítás.

Most napok óta esik, ami túlélte a viharokat az rothad, vagy hosszú tömött

sorban vonulnak a csigák, és esznek. Esznek mindent. Mindent, amivel

kínlódtam, ültettem, neveltem.

Boldog voltam, mert legalább a cseresznyémből és a meggyemből maradt a

fán, a jég ellenére is. Kicsit tudtam szedni, de csak pár vödörrel, mert

rothad.

Minden hajnalban sétálok, nézelődök. Ma szomorkás hangulatban, de végig

mentem a kertemen. Látom, ahogy kárba vesznek órák, napok, hetek.

De amikor felemelem a fejem, látnom kell, hogy a csoda folytatódik.

Nem így terveztem, nem így gondoltam. De a kert, és a kert madarai boldogok.

Vidám csicsergéssel fogadják lépteim. A tyúkok élvezik a gilisztaszüretet.

A pálmaliliomom szirmain a cseppek, mint drágakő ragyognak.

Tudom , hogy sokunkat ért kár, miután a károkat elhárítjuk, emeljétek fel a fejeteket

Ti is, és nézzétek a csodát.  Az élet csodáját. 

Aranymadár

A kertem mellett az egyik oldalon gondozatlan,

üres terület van. Nő rajta cserje, virág és fű. Szürkületkor

és hajnalban zsibong az élettől. Neszek, rikoltások, dalok,

a mindent eltakaró fűben. Valamikor ház állott ott, most romok,

otthont adott, és ma is otthont ad. A madarak, átlátogatnak

hozzám. Fácán fészek lehet ott, mert hallom rekedtes kiáltásukat,

néha a lenyugvó napban feltűnik szárnyuk aranyló csillogása.

Ilyenkor elcsendesül minden, a falu zajai lassan álmosan elhallgatnak.

A minap reggel, jött a tulajdonos és lekaszálta a területet, szóltak

Neki, hogy így nem maradhat. Dübörgött a fűkasza, vágta halomba a

a pipacsok, margaréták, katángkórók százait. A virágok lehajtották

fejüket és örök álomra szenderültek a föld hűvösén. A madarak,

menekültek az árnyat adó fáim alá. Aztán a munka bevégeztetett, a

dübörgés, a kasza mély kiáltása abbamaradt, de az otthontalan felbolydult

állatok hangja még sokáig hallatszott.

Este tüzet raktam, szeretem a tűz pattogását, a sült szalonna illatát, az együtt

létet. Közben fotóztam és akkor, hogy a képzelet játszott velem, vagy

tényleg ott voltak, nem tudom. Megjelent három madár. Három madár, a

tűzben. Az arany szárnyak rebbentek, majd szép lassan a tűz elhamvadt és

ránk borult az éj. 

Kitelepítés

Tegnap kitelepítettem a csirke oviból ötvennégy pipit.

Nem akarták elhagyni a jó kis otthonukat és vegyülni

még két generációval. A helyüket újabb csipet csapat foglalta

el, Ők csak harminc hárman vannak. Szaladgálnak, eszegetnek,

közben a sihederek vágyakozva tekingetnek a kerítésen belülre,

boldog gyermekkor... Közben a kotlósom szárnyai alól két édes

kis csíkos tekinget a sokkal nyüzsgőbb új világra, még két tojás

van alatta, de rendületlenül ül és várja az új jövevényeket. Addíg, míg

Ők társadalmi életet élnek, én, mint egy gyalog kakukk, rohanok vízzel,

élelemmel, zölddel. A nyulaim már megint szülnek, bepótolják a

tavalyi leállást, idén ez már a negyedik generáció. Panaszkodunk

időre, viharra. A virágok gyönyörűek, a növények nőnek, az állatok

jól érzik magukat.

Lehet, hogy annyira eltávolodtunk már a természettől,

hogy csak mi emberek lógunk ki a sorból. 

Falusi idill..........történetek egy városi liba szemszögéből (8) 

A terelés

A tegnap előtt oviból kitelepített növendék csirkéim, este nem akarnak

nyugovóra térni. Körülbelül egy órás program beterelni őket az

ólba. Csalogathatom Őket kukoricával, kergethetem seprűvel,

ahány bemegy, körülbelül annyi kijön. Ez nem állapot,

segítséget kellett kérnem, mert egyedül nem megy. Én lettem

az ajtónálló, a fiam a seprűs terelő. Egy kör, futás, egy adag csirke,

ajtó bezár, és ismét. Ma kigondoltam, hogy, ha ezek ilyen bolondosan

vadak, én is bevadulok. Fogtam egy rossz törölközőt, és mint egy torreádor

felvonultam a karámba. Érdeklődve néztek. Na most mi lesz? Láttam

én már, anno bika viadalt, hát én is büszkén meglengettem a törölközőt a

csirkéim előtt, ezzel nagy felháborodást keltve. Tehát a bika, illetve

pipik hergelése kezdetét vette. Majd közeledtem feléjük, érdekes

módon megtalálták az ajtót, és nem szándékoztak egy szűk kanyar után

kiszaladni. Már akkor büszkén zümmögtem magamban a torreádor dalt

(Bizet: Carmen).

Két kör szép lassú séta, nem rohangálás. Eredményt hozott, a pipik

nyugovóra tértek.

Igaz még sokáig hallatszott az ólból felháborodott csipogásuk.

Mert mondják; Az nevet igazán, aki utoljára nevet.

A levendula illata

A minap levendulát szedtem a kertemből.

Bevittem a lakásba és meg is feledkeztem

róla, jöttem - mentem.

Éreztétek már a levendula illatát?

Mikor a nap elől bemenekültem, egy virágos

rét illata fogadott. Másnap erőteljesen fahéjas

illata volt. Harmadik nap, mint mikor a kamilla

teát főzöm, ez az illat keveredett a levendula

üdeségével.

Szívet melengető csodát hozva napjaimba.

A Kertek Országa

Hol volt, hol nem volt, volt egy ország, virágzó kertek borították.

Az emberek boldogok voltak, művelték földjeiket, gondozták

állataikat. A gazt kihúzták, a paszulyt hagyták, had szaladjon a

körtefára, ha a szeszély arra űzi. Néha, mikor arra vetődött egy vándor,

örömmel fogadták, megosztották vele, amijük volt. Hallgatták meséjét,

és borzongva gondoltak arra, hogy milyen jó is ez a hely, a szülőföld.

Viszont, ha rossz szándékú ember kopogtatott az ajtajukon, fogták a vasvillát

és mint a ganajt, kidobták a trágyadombra.

A Kertek Országa boldog volt, egészen addig, amíg a legnagyobb

Kertből a Vezér rendeleteket nem hozott. A rendeletek megtiltották,

a lakosoknak, hogy a gazt kihúzzák, a rossz szándékú látogatót, kidobják.

A szép, élelmet adó kerteket, felverte a gaz, de ami megmaradt azt

felszedték a látogatók, ha szóvá tették, a Kertek lakóit szigorúan

megbüntették. A fiatalok látták, hogy nagy a baj, nekik itt már nem

adatik meg, a nyugalom, a gyermeknevelés áldása, menekültek. Az

öregek, mint a hatalmas gyökeret eresztett fák, maradtak, és mert már

koronájukkal csak a napot látták, a földet, csak elvétve, ingatták fejüket,

nem értették. Teltek az évek és jött egy vihar, az öreg fákat mind kicsavarta a

földből, gyermekeik a távolból siratták Őket.

Akkorra már a Kertek Országának fiataljai vándorrá váltak, szép meséket

mondó vándorokká, lelkükben vágyakozással egy régi - új Kertek Országára,

hogy megtalálják, vagy nem azt az idő, és a végzet dönti el.

Az Őrök

A Pöltemberg utcában élt két gyönyörű kuvasz. Az Övék volt az udvar a ház,

igazán szerették Őket.

Egyik reggel a gazdájuk elindult a piacra, kikísérték a kapuig, aztán visszavonultak,

leheveredtek az előszoba hűs kövén.

Egy kis idő múlva furcsa zajt hallottak, bentről. Egymásra néztek és tudták, hogy menni kell.

Hívatlan vendégek érkeztek az ablakon át és már gyorsan sebtében egy lepedőbe pakolgattak.

Az egyik kuvasz megállt az ablaknál, ahonnan a vendégek érkeztek, a másik beterelte őket a falhoz és halk, mély, vészjósló morgással jelezte, hogy ne tovább. A látogatók a falnál, mint

barnára festett kőszobrok álltak. Mukkanni, mozdulni, nem mertek.

Amikor a gazdaasszony hazaérkezett a piacról, csodálkozott, hogy nem köszöntik a kuvaszkák a kapunál, de nehéz volt a szatyra, így sietősen bement a házba és letette a konyhában. Szólítgatta őket, semmi. Elindult keresni két kis kedvencét, a szobába érve először megdöbbent, látván a csoportosulást. Majd szólt kutyáinak, hogy őrizzék tovább a kedves vendégeket és elszaladt a rendőrségre. A rendőrök szívélyesen beterelték a látogatókat az autóba, kaptak karperecet is és elvitték Őket egy kis városnézésre.

Azon gondolkodom, hogy ez a történet 1970-es években játszódott, vajon ma mi történne?

Az Őrök (2)

Az Őrök (2)

Hajnalban mentem a telepre. Megdöbbentem, az őrök, a három

kuvasz nem szaladt elém, pedig ma is hoztam nekik egy kis

madárláttát, amíg a gazda, a főnököm beér, had csemegézzenek

egy kicsit. A lépteik neszét sem hallottam, csak a pulykák tompa

hangzavarát az ólakból. Nagyon ideges lettem, hogy mi van.

Felgyorsítottam a lépteim, a szívem zakatolt, ahogy kutattam utánuk.

Már lassan bejártam mindent és nincsenek! Akkor a kerítés tövében

három fehér foltot pillantottam meg, nem mozdultak. Ahogy közelebb értem,

láttam, az okát. A kerítés túl oldalán az árokban két rongyos alak

feküdt, kicsit távolabb is volt egy, az már nem rongyos inkább meztelen

és halkan nyöszörgött. A drótháló meghajolva, megrogyva állt, a

két csoport között, a kuvaszok ültek és figyeltek. Én dicsértem Őket, mert

már tudtam, hogy mi történt. Egy kis vidéki bungee jumping, ahol a kötél

szakadt. A kedves vendég pedig landolt az árokban, az egyik igen bátor

lehetett, a főkolompos kolompár, a csupasz seggű.

Szóltam a kutyáknak, hogy őrizd tovább, és felhívtam a főnököt, elmesélve,

a vicces embereket.

A főnök hamar megérkezett, megnézte, hogy mi a helyzet, aztán mondta,

gyere István, reggelizzünk meg, ezek meg a romantikus este után had

pihenjenek még egy kicsit.

Lett is nagy ajvékolás, de nem törődtünk vele, ha bátrak voltak, legyenek

most is, aztán eredjenek Isten hírével.

Sok volt a munka, úgy 11 óra tájt visszahívtam a kuvaszokat, megetettem

Őket és megint megdicsértem. Kíváncsiságból elballagtam a kerítéshez, de már

Illaberek, csak a messze távolban látszott három imbolygó alak.

Na ezek is okosodtak kicsit, talán.........

(A történet valós 2017-ben játszódott, a név és a hely kitalált, a kép illusztráció)

Az Őr ("k" 3.)

Feri bácsi kint ült a gangon és nézte a pipájából ég felé szálló füstöt.

Emlékképek cikáztak a szemei előtt, de mindig betört az emlékek

közé egy gondolat. Hol lehet a Manci? Manci egy tyúk, aki lassan

tán már egy hónapja eltűnt. Mi lehet vele? Hova tűnt! Minden reggel

amikor az állatait megetette és megitatta körbe járt az udvaron, hátha,

de nem. Nyomát sem lelte, nem volt szakadt kerítés, nem voltak tollak.

Örvény a kuvasz, a háza előtt feküdt keresztbe tett lábbal, és kémlelte

Ő is a messzeséget. Tán Ő tudja, gondolta az öreg. Feri bácsi dühösen,

kiszórta a maradék dohányt a pipából. No még ez sem jó, a szék nagyot

nyekkent, ahogy hátralökte. Erre a kuvasz is felállt és arrébb sétált,

de vissza is fordult és megint lefeküdt. A fene egye Örvény, Te is csak

hallgatsz! De ahogy ezt kimondta, széles mosolyra húzódott a szája.

Arca így még inkább hasonlított, a frissen szántott földhöz. A

kutyaházból kidugta fejét a Manci, de már lépett is kifelé, utána, szép

sorban öt tollgombóc. Jaj te Örvény, hát ezért? Ezért, feküdtél ott állandóan,

már azt hittem, hogy Te is vénülsz, mint én!

Feri bácsi beszaladt a házba, töltött egy pohár bort, megtömte pipáját,

és kiült a gangra.

A mosoly ott ragadt az arcán és azon gondolkodott, hogy milyen jó ez a reggel.  

A kőműves kuvasz

Van nekem egy nagyon aranyos, okos, kis kuvasz kanom Miska.

Tanulékony, hálás, maga a kedvesség a családdal szemben.

A kuvaszok gondolkodnak, szerintem tervezgetnek is.

Ez az én drága szép Misukám, ezt fokozottan műveli.

Van egy jó nagy karámom, abban szaladgál körülbelül kétszáz

baromfi, mivel nagyon jó idő van, a hizlaldás nyulaimat és egy családot

is kiengedtem oda, ez vagy húsz nyúl. A karámmal határos egy régi, kissé

romos tehénistálló, ebben szeret kommandózni Miska. Most, hogy a társaság bővült

a nyulakkal odakint, ez nem megszokott, majdhogynem rendbontásnak

minősül, szerinte. Több ízben felszólította naponta, távozásra a kis szőrmókokat.

Én meg Őt. Aztán pár napja elcsendesült. Örültem neki, gondoltam, jól van,

okos kutya. Hát okosnak, okos, csak nem az én számításaim szerint.

Tegnap kimentem itatni a karámba, mert sajnos gyorsan felmelegszik a víz, és ezért

gyakran kell cserélnem. Hátranéztem az istálló felé és akkor egy kócos

kuvasz fej vigyorog rám kissé tégla porosan a fallal keretezve. Már - már szabad

utat engedve a drága kuvasz vágyainak, hogy közelebbről szemügyre vegye az

ugri - bugri népséget. Amikor a szemünk összetalálkozott az elégedett kuvasz

mosoly lefagyott a szájáról, és óvatosan visszahúzta a fejét, hatalmas krátert hagyva

maga után a falban. A vödreimet otthagytam és mentem a munkálatokat megnézni,

hogy hogyan csinálta ezt, a kis piszok.

A gondolkodás, tervezgetés abszolút bizonyítékot nyert. Felülről, lefele haladva egyesével

elpakolta a kimozgósodott téglákat, ami pedig túl stabilan állt, annak karommal

besegített. Nem voltam felhőtlen, elkezdtem visszapakolni, mivel anyag nem volt itthon,

így csak natúr, de hogy Miska biztossá váljon, még odacibáltam egy jó nehéz régi ajtót.

A szemek távolról figyeltek, mivel a munka közben erőteljesen szidalmaztam a kutyát a felmenőivel egyetemben. Amikor végeztem, leültem megpihenni, óvatos léptekkel, mint aki tojáson jár, bement a bűnös, leellenőrizni, hogy mit műveltem.

Nem tetszett neki. Most szemmel tartjuk egymást, bizalmatlanul. 

Próbálok komoly maradni, bár fojtogat a nevetés.

A felhők

Fekszem, és nézem az eget. A felhők sebesen szállnak felettem, mint az idő.

Gátolni, ártani, bántani akartál, tudom, érzem. Lehet, hogy nem volt mély a

szándék, de mélyen érintett. Én fekszem és nézem az eget, és tudom, hogy

segíteni fogok rajtad. Miért? Nem is tudom, talán sajnállak, tán szeretlek, így

is. Lehet, hogy mint a rohanó felhők, már más vagyok, nem ugyanaz. Lehet,

hogy általam te is változol. Nem tudom, érzem... 

Pista a postás

A kis falumban a posta házhoz jön. Kiraksz egy táblát és

Pista megáll a kocsival. Amikor sima leveled, vagy újságod

van bedobja a levelesbe.

Egy szép verőfényes délután hallom, hogy Pista a kapunknál

magyaráz. : Kis kutya, ne csináld! Jaj nem szabad! Jaj mit csinálsz

most? Jaj hagyd abba! Jaj, jaj kicsi kutya ez nagyon rossz!

Pista topogott kétségbe esve a kapu előtt és még mindig kérlelte

Bertát amikor én odaértem.

Meg ijedtem, azt hittem, hogy Berta megfogta Pistát. De nem.

Közelebb mentem, hogy mi történik. Az én kicsi Bertám pár

borítékkal a szájában vicsorgott szegényre. Csendben volt, mert

a mennyiség miatt nem tudott ugatni. A postásunk megkönnyebbült,

amikor meglátott és magyarázta, hogy a leveles valahogy kinyílt és

az összes boríték a kutya szájában landolt. Én is megkönnyebbültem,

mert Berta csak segéd postásnak csapott fel és Pista szabadon távozhatott. 

Az Admirális

Szikrázó napsütés van. A rekkenő hőségben, szinte hullámzik

a levegő. A vibráló légben, semmi sem mozdul, de egy

valaki mégis, egy fekete pont a távolban. Sebesen közeledik.

Gyönyörű bársonyos fekete szárnyak rebbennek,

és a szárnyakon a rangjelzés, a sárga sáv, az admirális jele.

Hatodik éve lakom itt, és minden évben megjelennek ezek

a csodás vándorok. Generációról, generációra visszatérnek.

Tudják, hogy itt, mindig várja őket a friss víz, és vendégszeretet.

Szinte lecsap a vízre, szárnyait összecsukva, mohón iszik. Amikor

enyhítette szomjúságát, szétnyitja szárnyait, jólesően játszik

rajta a napsugár. A kiloccsant vízben hűsíti testét, majd int

párat és tovaszáll. Egy fekete pont a távolban.

Szikrázó napsütés van. A rekkenő hőségben, szinte hullámzik

a levegő. 

Kuvasz gondolatok

- Ide ülök . Beszélgessünk!

- Figyellek drága gazdám. Szundikálok, de figyellek, merre mész, mit, csinálsz!

- Na jó most már elég, rohangálsz itt le, fel. Nem velem foglalkozol !? Akkor lopok valamit.

  Látod - látod, hogy tudunk mi együtt rohangálni. Ha kel, vedd el! Ez, jó !

- Szeretek veled sétálni! Nem értem viszont, minek ez! "póráz" Hiszen tudod,

  hogy nem mennék messzire, csak körbe futnám a környéket és visszajönnék, szeretlek.

  Szeretem, ha szabadon rohanhatok. Nem lehet, csak a kertben, miért, nem értem!

- Ásni jó! Gazdi gyere ássunk együtt!

- Minek mész abba a nagy fehérbe, ami tele van vízzel? Undorító! Olyan büdös leszel.

  Látod tüsszögök tőled. Azért szeretlek...........

- Ne törölgesd a számat! Szúrt a sün, igen.

- Most miért vagy kiborulva? Miért veszekszel velem? Igen lerágtam, útban volt!

- Azt mondod, hagyjam abba? De látod, hogy ott van a fán, az a macska. Te meg honnan tudod,

  hogy nem tudok akkorát ugrani? És ha mégis? El akarom kapni! Betolakodó. Lehet, hogy lejjebb jön!

- A varangy rossz ízű! Haragszom, de kerülöm.

- Igen szép a hangom! Te nem tudod értékelni. Nem értelek!

- Ez a bogáncs, az én bogáncsom. Miért szedegeted? Hagyj már!

Az utazás

Kora hajnal volt. Berta még aludt. A gazdáim hívtak, csak a csillagok

világítottak, csend volt. Betessékeltek a kocsiba. Megijedtem, nem értettem, berakták

még a tálamat is, hozták a pórázomat, és a nyakörvemet. De mi ez? Nem séta.

Amikor életemben először raktak autóba, új helyre vittek, a fiú hozott ide, mikor

az öreg gazdám elment örökre. Most elvisznek innen is, ellöknek maguktól? Hova?

Miért? Nem mertem lefeküdni, néztem a rohanó tájat. Teltek a percek, és az órák is rohantak,

mint az elsuhanó fák és a vidék.

Megállt az autó, kiszálltunk. Sétáltunk. Kicsit más ez a hely, ez nem otthon, de jó itt is.

Fantasztikus illatok, finom étel illat, és itt vannak a többiek, sok kuvasz,

sok lány, szépek. A gazdáim boldogok, és jó kedvűek, érzem. Nincs baj!

Sétálgatunk, dombok, fű, virág. Jó itt is, együtt!. A sok kuvasz mellett, sok ember.

Nézegetik a kuvaszokat, még a fogunkat is. No de kérem! Ez nem szokás. Na jó hagyom.

Leültünk, amíg a többieket vizsgálgatták, nézelődtem, nézelődtünk. Volt egy férfi, a gazdáim

mellé ült, nagyon jót éreztem vele kapcsolatban, beültem az ölébe. Aztán odajött a gazdimhoz

egy fiatal, kedves volt. A gazdám adott neki, azt a büdöset, amit Ő is szokott a kezében tartani és füstöl.

Később két gyönyörű lány kuvasz társaságában felmentünk egy dombra. Ez az ember, aki

a füstös tárgyat kapta, csapkodott, zörgött, meg rohangált is. Gondoltam elijesztem a

gazdámtól, de a gazdi visszahúzott. A lányok nagyon hangosak voltak, meg ugra - bugráltak is.

Pont, mint otthon Berta. Én értettem a jelzést, és éreztem is, hogy nem szükséges, had ugráljon, nem bánt.

Amikor a dombról lejöttünk, ittam, ettem és búcsúztunk, a kuvaszoktól, az emberektől.

Jó volt itt Miskának, de már alig várom, hogy otthon legyünk! Elsuhantak a fák, a vidék,

nézelődtem kicsit, aztán lefeküdtem, mert tudtam, hogy amikor újra felpillantok, és a kocsi megáll,

az én udvaromban leszek megint, és rohanhatunk, boldogan, ketten Bertával.

A szép hófehér emlékezik....

Az egyik kedves ismerősömhöz mentem látogatóba. Nagy örömömre

éppen akkor volt kicsi a kutyája. Egy édes hófehér gombóc, egy

nagyméretű hópihe, Kuvasz. Beszélgettünk, de a központi téma

a kutya volt, én közben nem győztem simogatni, dédelgetni. Imádni

való csöppség volt, a neve Alex. A pöttöm Alex nagyon játékos,

életre való kis kuvasz volt.

Egy év múlva ismét találkoztunk és ez a találkozás fergeteges volt.

Ellátogattam az ismerőshöz, és ahogy

beléptem a kapun, egy hófehér óriás rohant felém, vállamra tette a

két lábát és akkorát lódított rajtam, hogy berepültem az előszobába.

Körülbelül egy fél órát ott töltöttem, mert a pici kuvasz hatalmas lett, és a felém

irányuló szeretete nem csökkent az idő multával, hanem méreteivel arányosan

nőtt. Elhalmozott csókjaival, fetrengett előttem. Minden porcikájával üzente

a túláradó szeretetét. Akinek van tapasztalata ebben az, tudja, hogy ekkora

örömet, szeretetet ritkán kap az ember.

A Kuvasz emlékezik, emlékszik mindenre, jóra, rosszra egyaránt.

Állatorvos mellett dolgozott egy ember, vidéken Ő mesélte el, hogy oltották

a kutyákat egy faluban. Már a vége felé jártak. Volt egy kuvasz, nem nagyon akarta

hagyni az oltás beadását, szájkosár volt rajta, pórázon tartotta a gazda, és mégis

eltáncolt a tű elől. Akkor már Ő fáradt volt, és rácsapott a kutyára. A kuvasz a falhoz

simult és tűrte az oltást megadóan.

Egy év múlva biciklivel ment abban a faluban. Egyszer csak azt látta, hogy valami nagy

és fehér repül felé, át mindenen. Ő pedig zuhan. A kuvasz fogott egy biciklivel takarózó

embert, aki egyszer régen megütötte. A gazda visszahívta a kutyát, de a kuvasz bosszút

állt. A porul járt is tudta, hogy a kuvasz csak törleszt. Viszont sokan ezt nem értik, hogy

mindennek oka van, és az okokat, okozat követi.

A kuvasz emlékezik, emlékszik mindenre, rosszra, jóra egyaránt.

A két kis történet igaz, mint ahogy az is, hogy a Kuvasz a mi kutyánk, Magyaroké.

Nekünk értenünk, becsülnünk kell Őket, hiszen őseink hagyatéka.

Bánjunk vele, velük ehhez méltón! 

A tél lehellete

Október vége van, pára és fekete fellegek. Az elsötétült égen

még, meg - meg jelenik egy kis fénysugár. De mint egy vágyakozó

sóhaj, végig söpör az udvaron a szél, fagyosan, dermesztőn.

A tél lehelete leszaggatja fáim maradék levelét, színes szőnyeggel

borítva az udvart. A rózsák bókolva hajolnak meg előtte, már kevés

vigasz számukra a parányi fény simogatása.

Harcol az ősz a megmaradásért, hívogatja elő, az őszirózsák szirmait,

csalogatja a krizantémokat, a körömvirágok sokszínű sárgája a földre

varázsolja a napot. De a köd váratlanul és hívatlan lassan, mint puha

paplan mindent eltakar, elfedi ezt az örök harcot, az élet körforgását.

Kuvasz nász a sárguló lombok alatt

Eljött az ősz, a két kuvasz viselkedése megváltozott.
Berta fáradt és ingerlékeny. Miska napról, napra
peckesebb, és éberebb. Csalogatja a szukát játszani,
néha sikerül, néha nem. Aztán eljött a tizedik nap, a
kan feszes lábakkal, szinte már - már lábujjhegyen jár,
a feje felcsapott, büszke, a farok, mint a zászló leng
a szélben. A szuka bevár, szaladgálnak, játszanak.
Amikor ez a körbe, körbe tánc lassul Miska, Berta
tarkójára teszi a fejét, megállnak. A nász beteljesedik.
Így állnak saját ösztöneik, szerelmük fogságában, értetlenül.
A görcs megszűntével együtt marad a két kutya, minden
rezdülésük, mozdulatuk változik. Miska óvja, védi Bertát,
kísérgeti mindenhová, még a vacsoráját is átadja neki.
Ez nagy szó Kuvaszéknál, ez egy igazi nászajándék.
Telnek a napok, a sárguló lombokat elfújja a szél, a
kuvaszok is elcsendesednek pihennek, de valami mégis
megváltozott. Várnak, figyelik egymást, valahogy a
kapocs ami kettejük között létezett, megerősödött.

Zoli

Patakzik a könnyem. Na, nem a szomorúságtól, nem bírom abbahagyni

a nevetést. Zoli egy jóindulatú, békés ember.

Zoli jött, látott, és győzött!

Munka után jöttem hazafelé és hát útban volt a kocsma. Gondoltam a haverokkal

megiszok egy pofa sört, beszélünk egy pár szót és megyek haza. Így tettem.

Jövök kifelé, még a lépcső tetején álltam, mikor egy kis fickó az aljban furcsa

hangokat adott ki, és villámgyorsan hadonászott. Tudod mint a filmekben a

karatés fazonok. Mit akar ez? Még ugrál is, meg visítozik. Hát én megfogódzkodtam

két oldalt a korlátban, mert nagyon megijedtem. Olyan biztonságot adott. Ez meg

csak ugrál felfelé. Nem tudom, hogy, hogy nem, ahogy támaszkodtam ott a két

kezemen belendítettem a két lábam. A karatés meg bele ugrott. Aztán szállt. Szállt az úton

és elcsendesedett. Látod milyen hasznos, ha az ember nézi a filmeket, ezt meg egy sport

közvetítésen láttam, mikor mutatták a ló lengést. Baja nem lett, csak megpihent, én

meg haza jöttem.

Magok

Süvít a szél, dermesztően hideg. Csavargatja a fák,

növények ágait. Azt gondolnánk mily romboló, milyen

pusztító. Pedig a magokban szunnyadó élet várja már

a segítséget. A szél szaggatja, rángatja a kis tokokat

amikben ők elbújtak. Felkapja, repíti.

Repíti az életet, közelre, távolra, ledobja, görgeti.

Aztán tovább áll a szél, bejárja a tájat és elégedett.

A földre került magvak meglapulnak, még várakoznak,

a bennük rejlő élet, szundít kicsit. A puha hó paplan

betakargatja őket és őrzi álmukat. A mag a kezdet, mint egy

magvas gondolat. A hó, a takaró visszavonul a rétek, kizöldülnek

a magoncból erdő lesz, és mi emberek lélegzünk, mert volt még

mit a süvítő szélnek repíteni, görgetni. Vajon meddig.......

Kis kece lányom

"Kis kece lányom fehérbe vagyon,
Fehér a rózsa, kezébe vagyon.
Mondom, mondom, fordulj ide, mátkám asszony,
Mondom, mondom, fordulj ide, mátkám asszony! "(Felsőireg, Tolna vármegye - Bartók Béla)

Nem tudom, de ma ez zsong körülöttem, lelkemben, míg emlékezek.

Emlékezek mind azokra, akik csak lélekben vannak velem.

Tudom, hogy a köztudatban, talán egy kecses menyasszonyról szól,

ki fehérbe vagyon.

Nekem, nem ezt mondja, nekem a gyászt jelképezi, mert a régi időkben a

gyász színe fehér volt. A kétségbeesett itt maradott vőlegény kérlelését

látom " fordulj ide mátkám asszony", de már nem fordulhat, hisz a fehér rózsa

kezében vagyon. Ez csak egy érzés, egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés.

Talán ez a nap teszi, tán így volt, nem tudom, érzem.

Bélu

Szegről - végről rokon. Szobafestő. A festékszag, a por és az

egész napos munka után betér egy ivóba, egy pofa sörért, hogy

a torkát a portalanítsa. Aztán kitér a sör társaságában, mert, túl

sokan vannak. Többed magával kortyolgatja kint a hűs nedüt.

Nézelődik, iszogat és akkor két biciklista tűnik fel, sebesen

közelednek, egyenruhások. Egyenesen a Béluhoz tartanak. A békés

melós megdöbben, hogy a tömegben, miért Őt igazoltatják egyedül.

A döbbenet kérdést szül , ami azon nyomban felszakad a sértettből.

Hát ti meg kik vagytok? Tán ti vagytok itt a Pacific Blue ? Nem hagyjátok

a munkást békén ? A megnevezettek megdöbbentek, de nem bírták ki

nevetés nélkül, és békén hagyták.....

Jenő

Jenő egy olajfúró hajón szolgált. Este volt, nagyon rá jött a szükség,

de nem volt, aki felváltsa. Dilemmázott, járkált, de bizony menni kellett volna

és még sem ment. Aztán meg már rohant, de a kantár ragaszkodott

hozzá, mire megszabadult már késő volt. A csomag megérkezett.

Gyorsan megszabadult a hívatlan vendégtől, nadrágostul kidobta a kajüt ablakon.

Követte szemével egy darabig az ívet és már tudta, nincs ez így jól. A vészjelzés

felhangzott, a gépek leálltak. Ember a vízben! A legénység teljes erővel mentésbe

kezdett. Jenő még reménykedett, lapított, hogy hátha nem sikerül kimenteniük

a szaros gatyáját és akkor megúszhatja. De nem, már a fedélzeten volt, átmosódva, a

nevével a belsejében. Szegény Jenő, miután kirúgták, egy életre megtanulta,

amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. 

Fejjel a szar felé

Drága Nagymamám a Hatvanas években rendszeresen főzött

pálinkát. Tilos volt, de mindenki a környéken így járt el.

Ugyan a családból senki sem fogyasztotta ezt a remekművet,

de a fogadott munkások szívesen iszogatták és dicsérték.

Emlékszem, hogy korán reggel megkezdődtek az előkészületek.

A kukta, a rézcsövek, a hűtő jött elő először a spejz mélyéből, majd

következett a lakás lefüggönyözése. Ami egy hathatós módszer volt

arra, hogy a környékbeliek tudják mi zajlik éppen. A fény nem

jött be, a szag viszont akadálytalanul távozott.

Már aznap este, erre a hírre, jöttek is a muslicák. Nincs valami munka?

Nagymamám gondolkozott és kóstoltatott. Aztán kibökte, hogy

van bizony, mindig elromlik valami. Most például a kinti WC

beázik. Kapva - kapott ezen a feladaton Sándor és vidáman

táncos léptekkel indult is szemrevételezni a feladatot.

Megmászta nagy keservvel a budit. Látta, hogy a kátrány egy

helyen sérült, de ennek a megállapításnak kevés ideig örülhetett,

mert lódult egyet és már fejjel be is szakította a tetőt. Kiabált

torkaszakadtából, jajgatott. Hiába volt minden a tető megadta

magát. Nagy szerencséjére a vállai fent tartották az ülőkén. A

hangja halványult. De már akkor a szomszédság java része

szaladt át hozzánk. Kérdezték, mi a baj? Mi ez az ordítás?

Nagymamám válasza az volt, hogy segítsetek, mert a Sándor

fejjel a szar felé üvöltözik. Az első görcsök után, amit a röhögéstől

kaptak a férfiak, húzták, Ő visított, hogy el ne engedjék. A hosszas

huzavona után, hol távolodott, hol közeledett az üreg tartalma

felé, kiszabadult. Kissé kókadtan ugyan, de a bent lévő termék

érintése nélkül. A gázok átitatták testét, különös szagokat

kölcsönözve személyének, így magára hagyták gondolataival.

Távol tőle, megkönnyebbültek az emberek.

Az élet mentés örömére a friss pálinka körbe járt.

A kuvasz illata

Két kuvaszom van, Berta és Miska. Vidéken élek, hatodik éve,

állattartó vagyok Sokaknál hallom, és látom is, hogy a vadkár

jelentős. Viszont az állomány irtása nem lehet megoldás, erre a problémára.

A megelőzés viszont igen!

A kutyáim négy évesek és mióta Ők vannak nekünk nincs

illetéktelen behatolás. Értem ezt bármilyen vadra. Van a környékünkön

aranysakál, róka, nyest, őz, szarvas, ragadozó madarak, stb. A kutyák

rendszeresen ellenőrzik a területet, és szag mintákat hagynak a határvonalon.

Ez olyan szinten távol tart minden betolakodót, hogy a környékünket is kerülik,

Még akkor is, ha nincsenek kint a kutyák.

Látom őket a távolban, meg egy - egy sétánk során.

A tapasztalati megállapításom az,

hogy különleges az illat anyag, amivel Ők figyelmeztetnek.

Ezt a megállapításomat alátámasztja még, hogy a férjem munkájából

adódóan sok tanyán, házban megfordul. Természetesen több fajta kutyával

találkozik. Nem ugatják, nem támadják, viszi a hírt magán. A Kuvasz illatot.

A kutyákon megfigyelte, hogy vagy behódolnak neki, vagy próbálnak

barátkozni, de minden esetre látszik a tisztelet. Felvetődik a kérdés, hogy

a kuvasz illata elnyomja a többi illatot, amit magán hordoz? A tapasztalat azt

mutatja, hogy igen!

Nálunk Zalában nincs még farkas, medve populáció, de a szakember állítása

szerint célszerű lenne , ha a gazdák ismét visszanyúlnának az ősi védekezési

módhoz.

"Az olyan őrző pásztorkutyák, mint a kuvasz és a komondor »ebben az új helyzetben« kiléphetne házi kedvenc szerepköréből, és visszaszerezhetné azt a rangot és feladatot, amelyre évszázadok, évezredek óta tenyésztjük őket" (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)

A kidobott

Rekkenő hőség, az aszfalt felett a levegő hullámzik, csillog, mint a víz.

A rohanó autók kipufogója mocskossá teszi ezt.

Behúzódunk a kisfiammal az árnyat adó lombok alá, ott folytatjuk az utunkat.

Itt egy konténer, és sír. Emberek jönnek - mennek. Megállunk felnyitom a tetejét.

Megvető tekintetek, mert a kisfiam, félig benne van, de már a kezében egy apró

tigris csíkos kis kutya, van még egy. Állunk a nyitott szemetes mellett és várunk.

Arra jön az egyik szomszéd, addig könyörgünk neki, míg a másik kicsi az Ő

kezébe nem kerül. Megszülettek és szemét lett belőlük, de mégsem.

Emberek jönnek - mennek némelyik, csodálkozik némelyik, grimaszba torzult

arccal siet tovább. Sietnek, keresnek valamit, de lehet, hogy soha nem találják

már, mert az elveszett a rohanásban.

Tovább sétáltunk a picivel az orvoshoz. Az orvos szerint, két hetes Magyar Agár keverék.

Hát ezért, ítélték Őket halálra.

Kétséges volt, hogy megmarad, de hatalmas életösztön segítette. Tejszínt és tojássárgáját

kevertem össze, ezt kapta fecskendővel. Teltek a hetek és a hónapok, nyúlánk, okos,

jó kutyus lett belőle, boldog volt, élt. Charlie lett a neve.

Szilveszterkor petárdáztak, és tüzijáték robaja töltötte be a várost, a kis apró Charlie

Elénk állt és a gerince vonalában felborzolt szőrrel megugatta, védett minket.

A kidobott hálája volt ez, nekünk.

(1999. Június 16. Miskolc)

Recept klub

A konyhámban két kuktám van főzés közben.

Fehér köténykében, egymást egzecíroztatva jönnek, mennek.

Nagy az izgalom, kié is lesz az első kóstoló.

Az egyik Miska, a kuvasz kan, a másik Berta, a vemhes kuvasz szuka.

A kuvaszok nagyon szeretik a hasukat, de most a helyzet drámaian

fokozódik. Berta acsarog, űzi Miskát. Nekem, nekem, nekünk!

A terebélyes Maca kibírhatatlan, rohangál, helyezkedik.

Miska csak néz és nem is igen érti a mérgelődés okát.

Látom, hogy tudja, érzi, hogy változás van, és Ő előzékeny. Átadja

az elsőbbséget a párjának, félreáll. Sőt amint a tányérjukba kerül az étel

a szuka mohón beleveti magát, a kan csipeget és minden esetben hagy

egy - két jó falatot a párjának. Berta rohan és azt is magába tömi.

A kedélyek csillapodnak, irány az udvar. Most az ajtón, minden esetben

Miska lép ki először. Védi, óvja, fedezi a testével. Kísérgeti mindenhova Bertát,

vigyáz rá.

Ahogy telnek - múlnak a napok és közeledik az új életek megjelenése,

a két kutya közt a kapocs egyre szorosabban zár.

A vándor

A kis konténerből mentett kutyánk cseperedett. Charlie szépen sétálgatott, nagyon okos kutya lett.

Egyik sétánk során egy nagy testű, de nagyon sovány kutya csapódott mellénk, kísért minket.

Aztán ez rendszeressé vált, vittünk neki élelmet és vizet, együtt játszottuk a parkban. A kutyám

és a fogadott haver is kan kutya volt. Bérelt lakásban laktunk, örültem, hogy a tulaj eltűri a kutyát,

nem hittem, hogy még egyet bevesz a gyomra, ezért az ajtóban mindig búcsúzkodtunk. Aztán

borzasztóan hideggé vált az idő, ónos eső esett. Amikor lementünk a kedves vándor összetörve,

átázva, alig - alig reagált. Gyorsan riasztottam a férjemet, A miénk fel a lakásba,

ez a szerencsétlen pokrócok közé az autóba, orvoshoz. A rendelő, ahova vittem, menhelyet is

fenntartott, reménykedtem, hogy befogadják. Beszélgettünk, megvizsgálták, legyengült kb.

nyolc hónapos keverék. Aki bizony szintén haza jött velünk. A doktornő adott neki nevet,

Ő lett Mazsola a kb. 40 kg-jával.

Ha kutyád, kutyáid vannak, védenek téged, szeretnek, mint senki más, önzetlenül, de készülj fel rá,

ha döntést hozol, azt egy életre teszed, és sajnos meg kell harcolnod értük a fél világgal.

Sokat költöztem velük, városról - városra. Együtt jóban, rosszban, a mentett, a vándor és a nomád.

Papás - Mamás szülés

Csendesen hullik a hó, szinte a pelyhek megérkezését is hallani.

A falu pihen, tán alszik a fehér paplan alatt.

A kéményekből tekergő füst mozgása jelzi csak, hogy élet van,

minden fal mögött.

A tyúkólam felől irdatlan lárma keletkezik, szokatlan mert a

hideg miatt sokkal csendesebbek szoktak lenni. Nem tojnak,

pihennek, csipegetnek. Mire odaérek irdatlan kotkodákolás

fogad. Csak nem, megriasztotta Őket valami?

Az egyik tavasszal keltetett kis tyúkom ül, és kántál, mellette

egy kis kakas, áll, és Ő is kotkodákol. Aztán terjed a hír és nem

zavartatják magukat, hogy ott vagyok, zeng az ól. Futótűzként

terjed a hang. Megtört a jég, új élet, egy tojás van készülőben.

Aztán szép lassan elcsendesedik minden, a kakas sem kotkodákol

már.

Csendesen hullik a hó, szinte a pelyhek megérkezését is hallani. 

Kuvasz "baba" váró

Kutya születésénél még soha nem voltam jelen.

Ezért nagyon izgulok! Olvastam, videót néztem,

orvossal tárgyaltam, ismerősök nyugtattak, meséltek.

Gyomor idegem van, aggódok!

Ezért elvonultam vásárolni. Mert egy nőre ez általában

nyugtatólag hat.

Tamáskodtam a polc előtt, nézegettem a cumis üvegeket.

Pici kutya, pici cumi. Akkor odajött hozzám egy hölgy

és megkérdezte, hogy mennyi idős a baba? Nyeltem egyet.

Őszintén válaszoltam, legfeljebb teljesen idiótának néz.

Kutyának lesz. Nincsenek még meg, csak szerintem sok lesz,

mert nagyon nagy a poci. Először megdöbbent, aztán kérdezte,

hogy milyen fajta. Mondtam, hogy kuvasz. Rögtön elmesélte,

hogy nagyon szereti a fajtát, volt kuvaszuk, amikor gyerek volt.

Válogattunk, beszélgettünk, végig, az motoszkált az agyamban,

hogy, akivel ez a téma, mármint a kuvasz szóba kerül, legyen az

hentes, eladó, bárki, csak pozitív visszajelzéseket és örömteli

emlékeket osztanak meg velem.

Akkor még is mi változott? Miért a sok pejoratív jelző? Vajon

kik is mondanak véleményt, amikor szidják? Ismerik egyáltalán?

Valós tapasztalatuk van? Nem hiszem!

A cumis üvegek hazakerültek, kutya tejpor társaságában.

Lehet, hogy nem kell, de a lelkem megsimogatta ez a beszélgetés.

Sokan vagyunk, de remélem egyre többen leszünk, akik a

Magyar kutya fajták felé fordulnak ismét! 

Az apa

A kuvasz nagyon jó Apa!

A kicsik 5 naposak.

Két - három óránként ostrom állapot van.

Felébrednek és rájönnek, hogy Ők bizony borzasztóan

éhesek. Ennek a gyötrő érzésnek kilencen egyszerre

hangot is adnak. Mivel nincs csak nyolc étkezésre

alkalmas hely Bertán, komoly gondok vannak. Rohamozás indul.

Miska, a büszke Apa, a sírásra, nyüszítésre berohan ellenőrizni

a helyzet alakulását, hátha szükség van segítségre.

A Kuvasszony rendezgeti Őket, az összes kicsi tud szopni,

de közben egy pillantással utasítja a párját.

Miskám, mint rendes kan, a távozás hímes mezejére lép.

Megáll az ajtóban és hallgatózik. Mikor a cuppogás hangjait

hallja békésen, büszkén elvonul. Látszik, hogy boldog, Ő

már boldog Apa.

Vidéki út

Budapesten születtem, sok városban éltem, valahogy

mindig tovább mentem. Tanultam, mintha vezetett volna

egy kéz. Célok, tervek, tapasztalások, küzdelem,

bánat, öröm, élet.

Az akkori énem háborogna azon, amit ma teszek.

De tudom, hogy meg kell tennem, a természet, a vidék

részévé váltam. Túrom a földet, termelek, állatokat nevelek,

ölök, azért , hogy etethessek családot, szereteket.

Nem mondom, hogy hidegen hagy, még most sem. Sajnálom,

de ennyi. Kakasaim túl sokan vannak. A kuvaszom Berta

kilenc kis kuvasszal örvendeztetett meg. Vágom és vágom,

kb. 20. darab kakasból lett eddig tápláló étel családnak,

kutyáknak egyaránt. Nincs vége még. A kés éles, egy húzás

és kész. Az élet és a halál, az öröm és a bánat mindig

kézen fogva jár.

Van, aki segít, szurkol nekem. Miska végig velem van.
Rotyog szép lassan a leves.

Illatával üzen, érdemes! 

A kis dalos

Hajnalban arra ébredtem, hogy ugatás van, de nem

akármilyen. Nem Berta, nem Miska, hanem az egyik

pici kuvasz. A többiek még nyüszögnek, de ez a kicsi

érces hangon ugatott.

Szaladtam megnézni és akkor rám nézet. Kinyílt a szeme.

Ma tizenhat naposak. Az anyjára ugatott, mert nem fért

oda a többiektől és szólt neki, hogy intézkedjen. Berta

hellyel kínálta a kis követelőzőt. Még hunyorogva

tekingetnek a világba. Élesek a fények, furcsa és érthetetlen

számukra a látvány. Az illatok, a hangok eddig biztonságot

adtak, most az új tapasztalat izgatottá tette a kis csapatot.

A kuvasz nagyon jó anya nyugtatja, dédelgeti Őket. 

A kapitány

Éjszaka van, három óra. Arra ébredtem, hogy Dalos már megint ugat.

Jó kelek! Behívom az éjszakai járőrből Bertát és Miskát, mert itt enni

kell. Berta szalad a kicsikhez, én utána imbolygok. A kicsik, mint sáska

had esnek az anyjuknak. Egy, csak egy legényke van Ő szemben az

anyjával leül, úgy totyakosan, és nézi. Szemeznek, majd szép lassan a két

orr összeér. Berta végig nyalja Kapitányt, erre Ő még inkább kihúzza

magát nézi a mamát, szúrósan, eltökélten. Eltelik fél perc és a határozott

kicsi Kapitány eldűl, és már alszik is. 

Miska

Az én drága kis kutyám, mint boldog apa,

eddig távolról kukkolta a kicsiket, ha sírtak

látszott rajta, hogy aggódik. Berohant, aztán

Berta lesújtó pillantásai közepette kirohant.

Ma reggel viszont Berta elaludt a kicsikkel

és akkor lopakodva, beosont Miska. Halkan,

nesztelen, megállt a kicsik fialó ládájánál és

gyönyörködött, zavartalanul. Több percig állt,

ott némán.

Én meg hátulról, meghatódva figyeltem a

kuvasz családot. Berta ébredezett, Miska

megfordult, és szembe találkozott velem.

Megöleltem, boldog volt, boldogok voltunk. 

A fajta veszélyben

Tenyésztő vagyok. Igen, tulajdonképpen a törvényi

keretek közt működő, Ősei hagyatékát őrző, szerető

ember. Sokan érzünk így a magyar állat fajták

megőrzése, védelme a fennmaradása a célunk.

Kuvaszos vagyok, most vannak kiskutyáink, egy

hónaposak lettek, őseik visszavezethetőek, szép

egészséges egyedek. Pont, mint a szüleik.

Ezek a cseppségek, genetikai vizsgálaton esnek át,

oltásokat, féreghajtást, chip-et kapnak és minőségi

táplálékot. Az anya kutya szülés után méhösszehúzó

injekciót, cseppeket kap és az addigi táplálék ellátásának

a többszörösét, hogy kiegyensúlyozottan tudja nevelni

a kicsinyeit. Ez nem egyedi, az összes tenyésztő így

jár el.

Az állatok többsége, ha nem biztosítottak a körülmények

leválogat. Lehet ez nagy hideg, táplálék hiánya, pár

egyedet tart meg, amit még képes felnevelni, akár az élete

árán is, de tovább víve a fajtát, az utódok által. Ezek ősi

ösztönök.

Vannak emberek, akik ezt kihasználva nem tenyésztenek,

nem szeretnek, nem őriznek semmit. Vagyis egyvalamit

a pénztárcájukat. Az anya állatott, vemhesen, szülés után

is egy nyomorúságos ketrecben, saját mocskában tartják

és nonstop pároztatják. Miért? Jó üzlet. Nincsenek oltások,

nincs féreghajtás, nincs chip, szinte táplálék sem, csak annyi,

hogy a folyamat ne szakadjon meg. Aztán mosolyogva

árulják a napi cukiságot.

Mondják: olcsó húsnak híg a leve

Meghal, beteg lesz a kiskutya. Miért? Ezért!

Sok gazda vásárol tőlük, mert olcsó. De kérdem én, miért teszed?

Miért dagasztod ezeknek az embereknek a pénztárcáját?

Ha nem áll módodban, vagy csak egyszerűen nem akarsz

költeni, mert mindegy, Neked csak egy házőrző kell, akkor

miért nem a menhelyeken nézelődsz? Ott a rengeteg kidobott

állat, segíthetnél! Jót tehetnél!

Kérlek, tedd meg!

Császármorzsa keringő

Zalai kis falumban most négy nappal ezelőtt jött meg az első hó,

ami nem olvadt el azonnal. Igen ám, de ez meg játszadozik velünk.

Dél tájékán olvadásnak indul, estére lefagy. Korcsolya pálya a

tyúkjaim karámja.

Reggel, mikor etetni megyek, kész küzdelem az ajtókhoz elérni.

Ilyenkor a rendes dara mellé a tegnapról meg maradt kis ezt - azt

is viszem magammal. Ma reggel a beköszönőm egy kis császármorzsa

maradék volt.

A tyúkok ezt megneszelve, mint egy sebes áradat rontottak ki az ólból.

Gyanútlanul, egyenesen a jégre. Itt kezdődött a tánc. Az áradat szóródott,

ki, spárgázva, ki, pirulettezve kapta el a morzsát, majd helyben futós staféta

vette kezdetét. Mert bizony ettől a váratlan talajviszonytól, még a csirkék

csőre is tátva maradt. Kecses siklással elkapta a következő balerina.

A Császármorzsa keringő sokáig tartott, már nem is bántam, hogy

távozásom egy könnyed fenéken siklással a kapuig ért véget.

Berta

Bertámmal elbeszélgettem a minap! Mondtam neki, hogy tanítsd ezt a kis szeleburdi lányodat. Simogatás, szeretgetés közben mormoltam neki e szavakat, és igazából nem is gondoltam komolyan. Viszont ami hihetetlen, azóta látom, hogy működik. Bertám szépségem, nagyon figyelmes, jó őr. Beőrzi a fél falut, rögtön jelez, ha valami történik, most viszont fekszik a kapuval szemben a feljárón keresztbe tett lábbal és figyel, de nem mozdul. Viszont Hajnalom lót - fut, amikor történik valami, látom a szemek villanását, a testbeszédet, amikor küldi a kicsit. A kislány nagyon meg akar felelni az elvárásoknak. Nekem, és az anyjának egyaránt. Amikor valami olyan történik, amihez úgy gondolja, kell az erősítés, akkor indul Bertus, de jön, mint egy romboló Miska is. Lehet nagyon elfogult vagyok a fajtával kapcsolatban, sok fajta kutyával éltem együtt az életem során, de a kuvasz, az kuvasz, valami teljesen más. Valami kapocs a természetes, és a "civilizált" között. Tanít, tiszta, ősi, mert kuvasz

Ide helyezheted a címet

Itt kezdődhet a szöveged. Kattints ide, és kezdheted is az írást. Illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit aspernatur aut.