Szemek...Azok a gyönyörű mindent elmondó Szemek... Benne látom bánatát, reményét, odaadását, hűségét, mindenek feletti szeretetét.
mert még a gondolat is közös
Ilyenkor készülj a támadásra
A kuvasz kint feküdt az eresz alatt, hallgatta az eső cseppenését,
a neszeket. Hűvös álmosító idő volt, mindenhol sár.
Bentről mozgolódást hallott, pedig éjszaka volt, a gazda ilyenkor
pihen. Csak Ő a kuvasz van ébren, őrzi a gazda és a család álmát.
Hirtelen kivágódott a ház ajtaja, elöl csomagokkal az ember,
mögötte az asszony, fogta a gyerek kezét. A gyerek sírt, siettek.
Rá sem néztek a kutyára, csak hallotta, hogy csapódik a kiskapu.
Még távolról érezte a lépteiket, ahogy cuppognak a sárban, aztán megint
csend. A kutya nem értette, hogy mi történik, miért mennek el. Elment
a kerítésig majd vissza. Lefeküdt és várt. Már majdnem elszunnyadt, mikor
hirtelen remegni kezdett a föld, mély morajló hang jött a távolból.
Kiment a kerítéshez, a zaj közeledett, már beszédet, kiabálást is hallott.
Ugatott, a szomszéd kutya válaszolt. Aztán már itt voltak az idegenek, a
dübörgés pokolivá vált. Sok ember jött, a kutya védte a házat, nem engedte
Őket a kaput nyitni és akkor, hallott valami éles hangot és forróság öntötte
el testét. Úgy érezte repül, mert eltaszította valami, szaladna, harapna, de nem tud.
Lábakat lát elmenni, nyúlna, de közel, és mégis messze vannak. Egyre könnyebbnek
érezte a testét, mintha lebegne. Lebegne a végtelen mezők felett és még utoljára
hallotta a gazda hangját, ahogy hívja Őt.
Fájdalom és boldogság......árnyék és fény
"Miska kutyám élete"Jó illat volt és kellemes meleg, még nem láttam semmit,
de éreztem Őt és a többieket. Finom ízt a számban. Így
telt az idő. Aztán egyik nap szinte fájdalmas
ragyogás vett körül és akkor életemben először megláttam Őt,
eltakarta előlem a ragyogást és ismét éreztem a meleget, és azt az
ízt a számban. Ahogy mohón szívtam magamba észre vettem
a testvéreim, ők ugyanígy, ugyanott, együtt. Később szaladgáltunk,
játszottunk, csodálkoztunk dolgokon Ő, az anyám elmagyarázta,
hogy ez nem más, ez az élet. Boldog voltam így.
Egy napon jött egy ember és elvitt magával, nagyon féltem. Hol az
Anyám és a többiek? Elfértem a kezében, menekülni próbáltam,
de mély megnyugtató hang vett körül és elszundítottam egy kicsit.
Mikor felébredtem, más szagok, más kert és az ember egy nagy kutyával,
aki elé letett. A nagy kutya tanítóm volt, az ember a pártfogóm, volt egy
asszony, aki enni, inni adott. Lassan elhalványultak emlékeim és mégis
boldog voltam. Aztán a tanítóm beteg lett, a gazda elvitte, nem láttam
többé, nagyon hiányoztak a bolondozások a hozzábújások, az étel sem
esett jól, amit az asszony hozott. A gazdám viszont sokkal több időt töltött
velem, kaptam egy labdát, Ő eldobta, én visszavittem, hogy örömet szerezzek
neki. Ha a sár rám száradt, kikefélte a szőrömet, jól esett. Éreztem a szeretetét.
Védtem a házat, őrködtem, vigyáztam rá és az asszonyra.
Egyik reggel, csak az asszony jött ki a házból, éreztem, hogy a gazda bent van,
de nem jött. Éreztem, hogy valami nincs rendjén, lefeküdtem az ajtó elé és vártam.
Vártam rá, a labdánkat odakészítettem, de nem jött, nem soha többé. Elvitték Őt
is, mint a tanítómat. Egyedül maradtam, maradtunk. Az asszony bent a házban,
én kint az udvaron.
Eljött a fiú, tudom, hogy a gazdámhoz tartozott, ritkán láttam, Ő is szólt hozzám.
Láttam, hogy a labdám, a keféim, a tálam pakolja a kocsijába, nekem adott valami
finom ételt. De mi volt ez? Kába és magatehetetlen lettem, még fel tudtam lépni.
Aztán csak a sötétség volt, és a búgás.
Nyílt az ajtó, nehezen, de kiszálltam, a búgás is megszűnt, a fiú pórázt rakott rám
és kísért, hogy hova nem tudtam. Akkor láttam, hogy kinyitottak egy kaput, ott
állt egy nő, beszélt a fiúval, de már lépett is hozzám, megölelt. Ezen nagyon
meglepődtem, és beszélt, beszélt hozzám. Bementünk, inni adott, simogatott, ilyet
az asszony soha nem tett, éreztem azt, amit az öreggel, aztán megint elaludtam.
Amikor felébredtem a fiú már nem volt ott, de a nő igen. Sétáltunk a kertben. Aztán
messziről rohant felém egy hófehér, olyan mint az anyám volt, eltakarta előlem a
ragyogást. Megérkeztem. Jó itt. A labdám, letettem az ajtó elé.
Volt egyszer egy kecském, tudod-e...Gizi egy felettébb rusnya és rettentően hangos kecske volt. Furcsa az emberi természet, kiskorától nevelgettem, így mégis megszerettem. Sokszor kétségbe esve néztem mikre képes, felmászott a szomszédnak a ház tetejére és onnan kémlelte a látóhatárt. Aggódó párja Guszti és én lent topogtunk, csalogattuk, mindhiába. Amikor feladtuk, gondolt egyet és lejött. Amihez hozzáfért elpusztította, még a rózsát is lelegelte. Gusztival is ilyen cudarul viselkedett, hiába udvarolt neki, szegény baknak csak az elutasítás volt osztályrésze. Egy este, mikor betereltem az ólba Őket, Guszti gondolt egyet és előzékenyen a már bekészített takarmányhoz engedte Gizit. Gizi mohón zabálni kezdett, ekkor Gusztáv eleget tett férfiúi kötelességének. Gizikém már hiába ellenkezett, és mekeget, a kocka el volt vetve. Teltek a hetek, hónapok. Egyik reggel mentem a kutyámmal kiengedni az állatokat. Furcsa vékony kis hangok szűrődtek ki az ólból. Gizi megellett, de a kicsit nem engedte szopni. A gida még gyengécske volt nem tudta követni az anyja rohangálását. Ekkor lépet színre Berta a kis kuvasz lány, megállt a kecske mellett és halkan, de vészt jóslóan morgott. Gizi megmerevedett, a szemei dülledtek, de moccanni sem mert, az első föccstej a helyére került. A táplálkozás végeztével Berta átvette a kicsit az anyjától, melengette, tisztogatta, pótmamája volt. Hétfő a kis gida oly annyira elfogadta mamájának, hogy amikor éhes lett kereste a lehetőséget Bertán, de Ő átterelte ilyenkor Gizihez, megvárta, míg jóllakik, ellenőrzése alatt tartotta, hogy minden rendben menjen, aztán tovább játszott a kicsivel.
A kutyáim játszottak az udvaron. Ki - kipillantottam rájuk.
Nagyon hideg van és hófúvás. Ők mit sem törődtek a cudar
időjárással. Játék közben felszólították az utcán közlekedő embereket
a sürgős távozásra. Mivel a kerítésünk előtti csúszkálás, rendbontásnak
számít. Lassan elkészültem az ebéddel, az illatok, csodákra képesek.
A játék lanyhult, a figyelem az ajtó felé kezdett összpontosulni.
Na jó gyertek picikéim! Beengedtem a két hófehért, boldogan szaladgáltak
a konyha kövén, jelezve nekem, hogy ideje lenne megmutatnom
nekik, hogy az a valami, amit főztem megfelelő-e. Igen ám, de ahogy szaladgáltak
kopogott a lábuk, mintha tűsarkú cipő lenne rajtuk. A pracli ujjak szétálltak
közte a hó, jéggé vált. Becsaltam őket a cserépkályha mellé. Szép lassan
olvasztottuk a jeget. Először Berta lába szabadult meg és puhán nesztelen
szaladt vissza a konyhába. Miska lábai tán még borzalmasabb állapotban voltak.
Szedegettem, olvasztottam a jeget, Berta visszaszaladt hozzám és rátette a
mancsát a kezemre és nézet kérlelve, hogy ne bántsam a párját. Megnyugtattam,
lassan a lábakról lekerült jég és Ők boldogan szaladtak a tányérjukhoz. Az étel
megfelelőnek bizonyult. A halkan duruzsoló kályha mellett, két édesen szuszogó
kinti kutya aludta az igazak álmát.
Hűvös a reggel, mínuszok cikáznak, de menni kell, tenni kell a dolgunk.
A családomnak kikészítettem a reggelit, amolyan Norbi Update vidéki módra.
egy kis resztelt máj plusz tepertő, tegnap sütöttem ki, sajt, vörös hagyma, savanyú
káposzta, házi kenyér, aperitif, vagyis jó kis házi pálinka, az egészséges
gyomor működés és a hideg miatt. Amikor ezt kiraktam elindultam az állataimnak,
csirkéknek, nyulaknak tálalni a reggelit és a befagyott vizeket kicserélni. Boldog
nyüzsgés az ólakban. Visszatérve, a konyhámban döbbenten tapasztaltam, hogy a
sajtoknak lába kélt. Rabló járt a házban! Sajtrabló! Levettem a kabátom és ezennel
átváltoztam Serlock Holmes-é, pásztáztam az árulkodó nyomokat. Érdekes vízcseppek vezettek a cserépkályhámig. Ott pedig találtam két kutyát, az egyik a Miska úgy nézett
ki mint egy veszett, pataknyál csordogált a pofájából. A másik Berta szemrehányó
pillantásokkal méregette kissé odébb állva. Megvagy te büdös tolvaj! Kiáltottam. Erre
szegény veszett kutyám lesántult, mutogatta a lábát, hogy tévedésben vagyok, hiszen
Ő alig - alig áll a lábán, járni meg főleg nem tud. Mivel látta az indulatot rajtam, tisztán
csak nyomozatilag, a távozás hímes mezejére lépet. Kifáradt az udvarra, mint egy kivert
kutya, fájdalmas arckifejezéssel, kiesve a szerepből kissé, még bicegve,
Pótoltam az asztalon a kámfor sajtokat, majd leültünk reggelizni.
Az ablakban egy boglyos fej figyelt minket, vágyakozva, két jégcsappal a
szája szélén
Jött az ősz, aztán a tél is elkezdett köszöngetni hajnal tájékán. Jól felöltözködtem.
Igen ám, de sehol nem leltem a sapkámat. Vajon hol hagyhattam el?
Gyorsan fogtam egy kendőt és azzal a fejemen indultam.
Teltek a hónapok, lassú léptekkel, olvadással jött a tavasz, a hóvirág
félénken kidugta a fejét.
Az én kicsi Bertám boldog volt és ásott. Én nem voltam annyira boldog,
mivel a munkálatok helyét a sziklakertem közepén jelölte ki. Repültek a
kövirózsáim szerte szét. Aztán minden lecsendesedett, én is. A kutyám
nyakig sárosan, boldogan hozta felém az elveszettnek hit sapkámat, amit
Ő hűségesen megőrzött nekem az egész tél folyamán.
Megöleltem, a kis tolvajt, és a sáros fejfedőmmel indultam a mosógép
felé.
Elköltöztünk városról vidékre, városi autókkal. Siránkoztunk annak idején, hogy az utak tele vannak kátyúval, na itt a kátyúkon néhol út is van. Ezért mikor a férjem a kis Volkswagen-nel madarakat meghazudtolva landolt a szántóföld egyik szép mély barázdájában. Az én autóm az pedig sajnos az alvázát lassan és sértődötten kezdte elhagyni, melyet a szerelők jutányos áron vállaltak volna tatarozni, feladtuk a harcot. A fiam súlyos anyagi és praktikussági érvei előtt meghajolva, úgy döntöttünk megvesszük Jonatánt, a Wartburgot. Pozitívumai voltak. Nagy, tágas, régen ezzel építkeztek is, lemezből van, a lökhárító még fogja a "lököt". Na igen ez mind igaz volt, de mint sokat nem tapasztalt városi, a kétütemű német minőséget fokozta a kormány váltó nagyszerűsége. Ezt az autót én kaptam, csak egy gond volt vele nem tudtam vezetni, így csupán csak sofőrrel közlekedhettem, vagy gyalog. Leginkább gyalog, mivel akkor tájt Németországban dolgozott a férjem, Jonatán szépen csinosodott, kapott új belső kárpitot, króm kilincseket, ránéztem és gyönyörködtem benne, mert szerethető egy szappanos doboz, csak ne lenne ilyen makrancos és kedélyesen ringatózó. Alig vártam, hogy a drága párom ismét jöjjön és elindulhassunk együtt Csákvárra Ilonához egy pici kuvasz lányért. Eljött végre a nap bementünk Lentibe, hogy a fizetését felvegyük, de nekem, nekünk valahogy semmi nem egyszerű.
De ezen a ponton az én drága fiam meséli tovább a történetet.
"Tegnapelőtt éjszaka értünk vissza Passau-ból. De, miként kerültem én oda?
Mindjárt le is jegyzem...
Fater Júniusban ki tudott menni Németországba dolgozni egy hónapra. Ígértek neki 1500 Eurót, de kint kell nyitni Sparkasse számlát, meg is nyitották neki Gifhorn- Wolfsburgban. És jött a hír, (ez eddig eltűnt főnöke hívta, hogy kifizetett 800 Eurót) Anyám és Fater úgy döntöttek, hogy bemennek Lentibe, vesznek fel pénzt az ATM-ből. Apám német Erste Bank Sparkasse kártyájáról Erste Bank ATM elsőre el is nyelte a kártyát. Felhívták az ATM-n feltüntetett telefonszámot. Ők nem tudtak segíteni. Majd a Zalaegerszegi Erste bankot is felhívták, ők sem segítettek, majd a bankfelügyeletet, ők azt mondták, hogy ki kell nyittatni az ATM-et és simán visszaadják a kártyát. Minden gép meg tud hibásodni. Majd most már én, Fater nevében felhívtam a Zalaegerszegi Erste bankot, hogy ugyan, már ha a bankfelügyelet ezt mondja, nyissák már ki. Továbbra sem nyitják ki. Mert a bankkártyák kivételét egy vállalkozó kezeli, és nem adják meg az elérhetőségét sem. Nem segítenek. Vegyük fel a kapcsolatot a Sparkasse-val. Gyönyörű. Email-eztem, de csak jöttek az automata visszák, majd 2 Nibelung ének hosszúságú mondatokban leírt email, mely szép volt meg minden, kiszótáraztam, de az állt benne, hogy személyesen el kell jönni Németországba. Na oké, gondoltuk németül beszélnek ott is /Mi komplett barmok/ Beültünk almazöld Wartburgunkba, "Jonatánba". És kipöfögtünk Ausztriába, Bad Gattersburg, vagy valami ilyesmi nevű településre. Én "tolmácsoltam" irdatlan nagy német tudásommal. Sohasem tanultam németül, csak pár német rock számot és egyéb szerzeményt tudok. Na mindegy szótárral, egyezményes jelekkel elmagyaráztam, hogy nem bankot jöttünk rabolni, csak bankkártya stb, ami történt az Öregékkel. Mert angolul nem értettek, vagy nem akartak. Pedig már mondtam az asszonykának, hogy Ich liebe dich, Bitte Engel, Bitte! Na mindegy. Ők nem tudnak segíteni, mert nem egy firma, nem egy állam. Fasza. Összes pénzünket összeszedtük, ez erős 30E-t (és ebbe én adtam be 20-at pedig már egyébre volt félretéve,.) jelentett jó stabil "Orbán-cos" Forintban. Aztán "Judaspriest-Turbo Lover". Ismét útra keltünk Jonatánnal az almazöld zweitaktennel Németországba. Ami ekkor már korántsem volt "über alles". Még nem jártunk utunk közepén. GRAZ-ban elnéztük az autópályát, bementünk Grazba. Jóapám megpillantott egy táblát míg én a térképben mint amolyan húsvér GPS keresgéltem. -PUCHWERK! -Fiam erre lefordulunk, hátha erre lesz Passau, meg nézd már milyen jó az út! -Hogy micsoda? -PUCHWERK nézd már minden kocsi arra megy, akkor van ott valami! Nézd meg milyen szép épületek!;-Ügyebár a hajnali műszakváltást kifogtuk Grazban, mikor is a munkások mentek dolgozni a Puch üzembe. Képzelhetitek új modern kocsisor, egyszer csak egy zöld Wartburg áthúz a sorompó alatt. Őr úgy fordult mint a bakter utánunk. Majd egy rövid maszek gyárlátogatás következett a csarnokok között, majd épp kisurrantunk a záródó sorompó alatt hejj kijutottunk. Láttam egy gyönyörű szőke csajt az utcán, szóval a kedvem jobb lett. Na tovább, Wells, akkor még Némethonban nem kellett autópálya matrica, de ezt mi nem tudtuk. Mondtam az öregnek; -Állj meg egy benzinkútnál veszek matricát. Mondjuk ennél. -Á majd még ráérünk. -Na akkor ennél. -Hol van még Németország maradjál már. -De ennél már mert ki van írva rá, hogy Letzte Tankenstelle. -Á lesz még, mire nagy beton rigó, bódé át a határon Wilkommen in Deutschland! Mondja az öreg; -Ej baszd meg! Most mi lesz? Hát most gondolom lefotóztak, és a díjazása annyi lesz mint a fizud + a Wartburg ára. -Á csaknem. Na mindegy eljutottunk Passauba. Ott meg a Spar kasset nem találtuk. Mindegy, mondtam az Öregnek állj meg az első benzinkútnál. Ez úgy valósult meg, hogy 3 előtt ott is elzúgott, aztán kavarogtunk, és végén nem is tudom milyen kútnál, de kilyukadtunk. Ott berohantam. Mondtam, hogy kammeraden, mert többen voltak. Bitte schlüss mert ich pssssssssssssssssss, és mutattam. Meg is kaptam. Illemhelyről kijövet kártyát akartam venni, mire a kutasok mondták, hogy nem kell Németországban matrica. Hát elérzékenyültem: -Oh meine Gute Kammeraden, Danke! És leültem a földre feldolgozni ezt a csodát. Többször megköszöntem és távoztam. WC után..... Mondtam az Öregnek, figyelj vén ninja, most elindulunk gyalog. és kérdezősködök. Szótáramat szorítottam mint a bibliát. Ki is nyílt ott hogy kommunistische partei. Ez egy régebbi kiadás. Voltam, hangszerboltban, de ott meg olyan szájzárral beszélt egy korombeli deli tejföl, hogy nem értettem. Végül, maga a csoda jött el. Egy étterem hátuljához értünk, ahol kinyílt egy vasajtó, és egy már-már Isteni szépségű szerintem török olyan harmincas nő, kivágta a szemetet az egyik konténerbe. Gyönyörű! El is kezdtem szaladni, felé lassítva, mint a filmekben. Mert én gyorsan futni nem tudok. Na a drága el tudta magyarázni, hol az az ördög hágta Sparkasse. Nagyon szép nő volt, mert így ilyen nylon takarító ruhában, hajhálóban is olyan angyali benyomást tett. Nap játszott a sárga gumikesztyűjén. Cigeretta rigó a szájában. Zsebében egy kis kiszerelésű Domestos. Mennyei. (Bécsben voltam én is építkezésen, ott megtanultam a törököktől, hogy benim ádim = én vagyok. Ha öreg akkor Merhábá úgy köszönünk, ha fiatal akkor lehet Szelám-ot. Én neki Szelámot köszöntem, és Mondtam, hogy benim adim Csaba Bognár. És szerbül eszembe jutott, hogy Já volim tye ljepá zsenná =Szeretlek gyönyörű nő! Mert én elméletben több nyelven beszélek, legalábbis udvarlok. El is indultunk. Meglett a bank. Ott elfelejtettem, azt a szót idegességemben, hogy aufnehmen. Sok időm nem volt gondolkozni mert apám letámaszkodott mellettem a pultra mint jelen ország egykori vezére mikor szónokolni óhajtott a néphez. Fater igézően az ügyintéző nő szemébe nézett, mondata rövid volt és célra törő; -"GELT" Majd elkezdett behunyt szemmel bólogatni, mint a rock koncerteken hangsúlyozva szándékát. Hősnőnk reakciója nem is maradt el, már nyúlt is a pult alá. Mikor én belőlem kiszakadtak a reménytelenség, a vég utolsó sóhajai. Nein Wünderscöne Engel nein! Wir izé nein muss hanem nur möchte, ja értsd már meg szerelmem, knast nem akarok, nur pici gelt. Ránéztem apámra ki továbbra is headbangelt, segítség képen elismételte;- GELT! Én ekkor már imára kulcsolt kézzel jeleztem szándékomat, koncertező apám mellett. Majd mint Bibliát óvatosan, hirtelen mozdulatok nélkül elővettem a szótáram. Kinyitottam, már megint Kommunistische Partei. De gyorsan fellapoztam, elővettem a legszebb Lessie nézésemet és kézzel-lábbal mutattam, wir möchte geld., a végére megértette szegény Apám történetét. Karte kaputt, helfen. 2 óra alatt elintézett egy pénztári kifizetést annyi Bitte-ztem neki. Ő is szép volt, de az út során nekem, a harmincas török takarítónő kellene. Török létére még bagózik is, micsoda lázadó :-) Felvettük azt a kemény 800 eurót. Amiért Fater gürizett egy hónapig. Na mindegy Sparkasse mellett volt egy REVE nevű bolt, én revét még csak vason láttam, de bolt névnek? Mindegy bementem kiválasztottam a legolcsóbb bonbont, 1 Euró 8cent. Bevittem a bankos csajnak, mert az étterem mögül addigra a török eltűnt. Aztán haza derék Wartburgunkkal. Passau-ból kiértünk, majd meghalt a gép. Eltört az akksi egyik kábele, na , kicsi levág belőle sarut rágányol, röff. Jóvan. Graznál elment az index, de nem baj, Maribornál az egyik bukkanón visszajött. Voltam 16km-es alagútban Graz környékén, azt hittem meghalok. Félelmetes, és olyan légszomj kínozza az embert, pláne, hogy a keverékszag kicsit jön be a kocsiba. Pláne, hogy elment az ablaktörlő biztosítéka vagy mit tudom én. Szóval én mint a maffia filmekben, letekert ablak mellett ültem kint az ajtón, és viledával töröltem az ablakot, hogy az öreg kilásson. Na és ebben az alagútban mögöttünk egy román kamionnal, aki egyfolytában dudál. Jonatán úgy döntött, hogy lassul. De nem állt meg csak megsértődött. Egy jó olajossal mellbe köpte az oláh kamiont és már száguldott is a derék zweitakten. Olyan jól kiégett a kipufogója, príma. Sztrádán, egy Bolgár rendszámú vendégmunkás brigád, integetett is nekünk. Mi vissza, boldogok voltunk. Fater meg is jegyezte; - Látod fiam biztos tetszik nekik a kocsi. Hiába mára ez is retró. Aztán itthon láttuk, hogy elment az egyik hátsó helyzetjelző. Lehet azt integették. Furcsáltam is a kézmozdulatokat, bár kitudja. Nagy sokára hazaértünk. Aludtam egy napot, és itt vagyok. Csak elintéztem hála az égnek. Családnak mindent, de ez nekem is sok volt.
Egy pár nap pihenő után elindultunk a kis hófehér tüneményért. A Balaton Északi részén haladva ringatóztunk, boldog izgalommal. Az izgalom viszont csak ezután kezdődött Székesfehérvárnál a ringatózás, furcsa ugrálós mozgásba ment át és hörgő hangokat hallatott a kocsi, majd megállt. Egy autós boltos elmondta, hogy nem messze a segítség egy szerelő. A párom még e rövid útra lelket lehelt bele, de a szerelőnél már se kép, se hang. Szegény szerelő szabadkozott, de miután rázúdítottam a családom összes fájdalmát, valamint a kuvasz vásárlásomat, feladta és szerelt. Forró drót a tenyésztővel Lehozta nekünk a kis drágát, az én Hópihémet a szerelőhöz. Nagyon örültem neki, meg szerintem a szerelő is, hogy végre távozunk. Így kaptam meg az alom legelevenebb, legkibírhatatlanabb, és szerintem a leggyönyörűségesebb kis kuvasz hölgyét Bertát.
Túl sok a kakasom. Sajnos ritkítanom kell őket. Tegnap sor került ismét egy vágásra, a fiam intézi a nyakazást, nekem ez nem megy. Készültem a pucolásra, fentem a késeket, gyorsan el is vágtam a mutatóujjam, hogy bent is folyjon vér, ne csak kint. Aztán megérkezett szegény, a kopasztáson túl esve indult a belső kitakarítása, hupsz, most meg a...
Olyan boldog vagyok!
Vannak "vad madaraim" ezek őshonos fogoly színű baromfik. Ördögi banda, nagyon szállnak, levágott szárnytollakkal is. A Karámjukból rendszeresen szöknek, amikor bemegyek. Ezzel eddig nem volt gondom, mert Berta a kuvaszom összeszedte őket és átadta nekem az őrizeteseket. Na de befogadtam Miskát három évesen és Ő soha nem látott még ilyet. Amikor megérkezett, majdnem átvitte a karámot, oly boldogan akarta összeszedni az én féltett kis csapatomat. Három hónapja küzdök, nyugtatom, magyarázok, veszekszem. Féltem, hogy három éves kifejlett kan, és én már nem tudok rá érdemben hatni. Ma viszont megtört a jég. Két szökevényem is volt, az egyik mikor meglátta a kuvaszt gyorsan visszaszaladt, a másik viszont Miska szájában landolt. Egy pillanat alatt végigfutott a gondolat, jaj, a legszebb, vége van. Ekkor kiengedte a fogak rabságából, a bolond tyúk boldogan és rikácsolva tova szállt, de ott volt Berta, most Ő tartotta. Közben én mantráztam fúj, nem szabad, ezt figyelmen kívül hagyva Berta átadta Miskának a foglyot, mint valami nászajándékot. Vége. Feladtam. Szavam is bent akadt, de Miska tovább adta nekem. A tyúk a kezemben kissé nyálasan, de egy karcolás nélkül landolt. Imádom a kuvaszokat!
A férjem főnöke kiadta, hogy meg kell ölnie a macskát. Miért? Csak. Fogta a macskát a párom és megetette, aztán felhívott. Amikor odaértem éppen az igazak álmát aludta. Szép cica volt, egyetlen bűne, hogy fekete. Haza vittem, igaz csak hétvégére volt engedélyem, de mégis maradt. Teltek a hónapok, mivel kandúrka volt jelölgetett. Mostam a falat, hypóztam, parfümöztem. Átjött az egyik barátnőm Olgi, beszélgettünk játszottunk a kis kandúrral. Finoman megemlítette nekem, hogy érzi a szagot, csináljak valamit. Indult haza felé az előszobafal tetején figyelt minket két szempár, Olgi stólája a földön, legyőzve, darabokban, róka volt szegény. Én megijedtem, de Ő csak kacagott, mondta, hogy a Mamától kapta, de úgy utálta felvenni, most végre bevégeztetett. Másnap dolgozni mentem. Ülök az irodában és dolgozom, olyan kellemetlen szag csapta meg az orromat, nézelődni kezdtem és szaglászni, feltűnés nélkül. Vajon melyik kolleganőmtől jön. Dühöngtem magamban, hogy lehet így eljönni dolgozni, ez borzasztó, elvégre nők vagyunk. Aztán nem bírtam tovább és kimentem a mosdóba. Döbbenet, itt is olyan büdös van, szaglásztam. Mi ez? Uram Atyám, ez én vagyok? A cipőm! A büdös macska belespriccelt. Mentem végig a folyosón és nem bírtam ki, hangosan nevettem. Meg - meg állítottak, hogy mi van, és én meséltem, és fuldokoltam, a vizes cipőm meg cuppogott. Beértem a helyemre, akkor már sírtam is. Bevallottam, hogy miért sírok a röhögéstől. Mindenki megkönnyebbült, ugyanis, Ők is ebben a cipőben jártak. Szimatoltak, csak az Ő cipőjük nem volt büdös. Szegény kandúrral ezek után bejelentkeztünk az orvoshoz egy kis nyisszantásra.
A büdös macskám, hamar felépült és már közel sem volt többé büdös.
Felmostam a konyhát és az előszobát, kimentem a folyosóra is, az ajtónk előtti részt
rendbe tenni. Hallottam hogy felettem ugyanezen munkálatok folynak. Majd dolgom végeztével bevonultam a fürdőszobába, ott is a körletelést elvégezni. Egyszer csak hallom,
hogy veszettül csenget valaki, aztán meg dörömbölnek is az ajtómon. Kicsit megijedtem, mert ilyen nem szokott előfordulni, ezért kinéztem a kukucson, hogy mi lehet. Világ vége van?
Nem, a felettem lévő szomszéd az egész családjával az ajtóm előtt. Pánik hangulatban, egymás szavába vágva kértek, hogy gyorsan menjek, mert a macskám kiűzte őket a lakásból. A kisurranó eltévesztette az emeletet és eggyel feljebb pedig besurrant. Felmentem, a család a hátam mögött lopakodott. A bejárati ajtóval szemben van a kis szoba, a falon a radiátor. Az én cicám felborzolva dupla nagyságúnak nézett ki, és hörgött, fújt.
Én meg borzasztóan nevettem, a mini párducon, A hónom alatt a macskámmal elnézéskérések közepette utat engedtünk a családnak, hogy ismét elfoglalhassák a lakásukat. Hazaérve a cicám felére csökkenve, boldogan szaladt a kisszobába, a jó meleg radiátorra.
Vidéki lettem, hatalmas udvarral, fákkal, nagy - nagy boldogsággal.
Tovább gondoltam az álmom, akkor már állatok is kellenek,
habzsoljuk az életet, amíg lehet.
Elmentem és vettem tyúkot. Nagyon rondák voltak, mint a grillcsirkék,
tollat, keresni kellett rajtuk. Az első ijedelem után szépen otthonosan kezdtek
mozogni, kapirgáltak, bandáztak, élték az életüket. Én meg gyönyörködtem az ágrólszakadtakban.
Kialakítottam magamnak egy területet, ahol a konyhakertem
lesz. Elültettem a még tavasszal nevelgetett kis palántáimat. Este mikor tereltem be
a kis csapatot az ólba, a palántáim kikapart, széttrancsírozott helye fogadott. Nem
baj, van pótlás, majd holnap megint ültetek. Aztán teltek a napok és én, mint a Déva
várát amikor építették, úgy palántáztam. Fogyóban voltam az ültetni valóval, és
nem tudtam, hogy nevessek, vagy sírjak. Reggel fogtam egy adag szalagot és
egyenként felszalagoztam a tyúkok lábát, majd egy - egy fához rögzítettem. Hatalmas
felháborodás, kárálás az udvaron, de a palánták büszkén emelhették fejüket a nap felé.
A garázda bandát megfékeztem, azaz csak részben, mert az egyik, akit Pipinek
Neveztünk, kiderült, hogy szabaduló művész. Körülbelül öt perc kellett neki a bogozáshoz
és már sétált is. A szerencsém az volt, hogy Ő a konyhám felé vette mindig az irányt,
kisebb takarítási munkákkal ellátva engem. Közben megépítettük a karámot, a csirkeól
köré, így a tyúkokról lekerülhetett a rablánc, a tolluk is kinőtt és az
uborkáimon ott voltak az első kis virágok.
A fecske párok visszatértek, öröm tánc a napban, az égen a kertben, öröm a lelkemben, hogy ismét láthatom. Hiába a vándor élet, hűségesek a helyhez, a házhoz és kicsit hozzám.
Hosszú volt az út, de ők fáradhatatlanok. Rögtön elkezdték felújítani a tavaly üresen hagyott fészkeket az egyik üres istállómban boldogan csivitelve, hordták az anyagot. Sietni kell, nem sokára szükség lesz rá. Sajnos, nem az összes fészek lakója tért vissza, van, amelyik üresen lerongyolódva tátong. Kevesebb a fecske. Mi emberek nem vagyunk hűségesek. Elfordultak az emberek a madarinktól. Leverik a fészkeket, vagy gátolják a fészekrakást. Pedig sok kártevőtől, vérszívótól, betegségtől mentenek meg minket. Alig várom minden évben, mikor a kicsiket repülni tanítják, hamar elkezdődik a kunszt. Repülnek, mint a villám egyenesen be a konyhámba, hangos csivitelésükkel szállnak körbe, körbe, szinte nevetnek. Súrolják a fejem. Együtt nevetünk, majd, huss, ahogy jöttek, el is tűnnek. Nap, mint nap játszanak, gyerekek, feltűnnek, és eltűnnek.
Jó volna, ha nem örökre!
A kutyám Kuvasz. Neve Berta.
Az udvarunkra betévedt macskákat, sünöket, egyéb állatokat
öli, betolakodók, nincs helyük
nálunk. A saját állatainkat nem bántja.
A napokban figyeltem fel rá, hogy egy macska, a
szomszédomé, testbeszéddel jelezte Bertának, hogy tévedés történt, már menne
is, amennyiben lehetséges. Lelapult, félre nézett, Berta arrébb állt, és utat
engedett neki. Azt nem tudhatom, hogy telepatikus úton is volt e valami
kontaktus köztük, de minden mozdulat, a két félnél arról árulkodott, hogy
tiszteletben tartják egymást.
Az együtt nevelkedett különböző fajú állatok esetében
valamilyen szinten, a szoktatással emberi beavatkozás történik, ebben az
esetben viszont teljesen függetlenül tőlünk történtek az események.
Nagyon érdekes jelenet volt.
Nyulakat tartok, immár öt éve.
Csak kizárólag réti fűvel, szénával és a kertben megtermett növényekkel etetem őket, tápot, gyógyszert még az öt év alatt nem kaptak. Városi logika vidéken. A mezei nyúl sem ugrik be tápért, sem gyógyszerért a városba és még is el van. Így nálam is. Rendhagyó módon egy család egy ól. Nincs ketrec. A család áll három nőstényből és egy kanból. Most már csak három család van, folyamatos a szaporulat. Amikor az anya nyúl leválasztja a kicsiket, mennek egy külön ólba, ami a hizlalda. Nálam így megy ez. Igen ám, de a hizlaldások kineszeltek valamit és rágtak, nagy - nagy erőkkel, két plusz kijáratot létesítve az ólon. A szökés adott volt. A nyulaim gyors ütemben szóródtak. A tyúkok közé vegyülve álcázták magukat. Az egyik nem volt rest a hófödte karámon keresztül futva, a kukoricatározómban bujdokolni. A pót kijáratokat megszüntetve a kicsik visszakerültek a helyükre, viszont ez az egy, ez mindig kisiklott a kezem közül. Raktam le neki szénát, meg szórtam ki kukoricát, de nem sok reményem volt, hogy megmarad, nagyon hideg volt. Negyedik nap reggel Ő jött segítségért, nagyon hűs volt a kis teste. Megmelengettem, beraktam a többiekhez. Mivel ennyire életre való, hiába hizlaldás, nem kerül vágásra, még a nemét nem tudom, de egy új család alapító nyula lesz.
Még férjem szülővárosában Miskolcon laktunk. Volt egy aranyos barátnőm Erika, csinos volt, mégis valahogy kerülte a szerelem. Az ismeretségi körünkben volt egy férfi, galambászott, nyulat tenyésztett, sportolt, de az élet neki is magányosan telt. Csak úgy hívtuk Cselentánó. Gondoltam egy nagyot, ezt a két lelket talán nem volna rossz összehozni. Amikor meghívott minket egy kis nyúl paprikásra, megkérdeztem tőle, hogy elhozhatom-e a barátnőmet. Igent mondott. Elérkezett az álcázott randevú napja. Bemutattuk egymásnak Őket és látszott a szemeken, hogy azok felcsillantak. Arra gondoltam, hogy hurrá, győzelem, talán a vonzalom már meg is van. Próbáltam úgy alakítani a helyzetet, hogy egyedül maradjanak, beszélgessenek. Hátramentek a kertbe, de Erika nagyon gyorsan visszajött. Csele, pedig feldúlt arccal utána. Valami történt, valami borzasztóan nem pozitív, húztam a nyakam. De nem bírtam megállni megkérdeztem a történtekről Cselét. Elmesélte, teljesen magából kikelve, hogy ez a nő nem ismeri fel, hogy melyik a paradicsom és melyik a paprika palánta.
E szörnyű esemény vetett véget a város és a vidék egyesülésének.
Barangoltam a kertemben, még a tél lábnyomai itt vannak. A tavasz csókja viszont duzzasztja a rügyeket a fáimon. Van egy nagyon öreg odvas almafám, mióta itt vagyunk azóta gyógyítgatjuk, Ő még pihen. De ahogy felnéztem kopár koronájára az egyik ágán zöldel és virágzik a fagyöngy. Szép, de veszélyes a fára nézve, kiszívja még megmaradt életerejét. Pont mint egyes emberek, elkápráztatják társaikat, de közben tönkreteszik életük. Paraziták, mint ez a növény. Ég és föld között terem, gyógynövény, de méreg is lehet. Ha az élősködőt eltávolítom, a fám fellélegzik. A fagyöngy ágvégeiből nyert leveleket leszárítom, elteszem.
Ki tudja, szükség lehet még rá, hátha valami élősködő felviszi a vérnyomásom.
Minden
nyáron és Ősszel gyönyörködünk a Güzüegér (Mus spicilegus)
fáradhatatlanságában, kíváncsiságában. Ő néz minket, mi nézzük őt. Jól
elvagyunk, immár 4 éve. Szaladgál, dolgozik, mi mosolygunk. Azonban minden télen, amikor eljönnek a
fagyok, átköltözik a Trombitafolyondárról a padlásra. Mivel güzü, güzü módjára
dolgozik is, pakol, rámol, diót gurítgat. Általában éjszaka dolgozik, ilyenkor
bosszankodunk, hogy minek hagyjuk minden nyáron,
miért mosolygunk állhatatosságán. Károkat nem okoz, pár dióval megelégszik.
Aztán megy minden tovább, eljön a tavasz, a kiköltözés ideje és olyan aranyos.
Elfelejteti a téli bosszankodásainkat. Most már ismét nézelődik az ablakon
befelé, szerintem lassan költözni fog és jön a dió biliárd. Ez van, ha egy
városi vidékre költözik. Az ablaküvegen keresztül nézegetjük egymást. Ő is
tudja és én, minden marad a régiben.
A halban volt a TV, már négy éve nem nézzük. Nem vagyunk kíváncsiak a sztárcsinálók alkotta celebekre, a nemi életükre, a sorozatokra.
A show nálunk másképpen alakul.
A TV a padláson kötött ki, és helyébe egy kis keltető gép került. Tegnap délután furcsa pattogásra lettem figyelmes, aztán este hallottam, hogy csicseregnek a madarak. Úgy gondoltam, hogy az ablakunk közelében lehet egy fészek. Igen ám, de reggelre sokkal intenzívebbé vált a csipogást és egyértelműen a gép felől jött. A vidéki embereknek, ez az élet része, gondolom, de nekem maga egy napi csoda, ismét. Csipognak a tojások, és egymás után jönnek a kicsik, ázottan, hangosan, élettel teli. Egy kis szaladgálás után bóbiskolnak, aztán ismét szaladgálás, hangoskodás, majd megint pihenés. Élőben kapom a National Geographic-ot.
Csodálatos a vidéki élet!
Tudom, hogy murisan hangzik, de nekem és sok városinak olyat ad, amitől egész nap, fülig érő szájjal tudunk csak közlekedni.
Egy naposan, már Hawaii-n nyaraltak. Ezek tudnak élni!
Esik!
Sétálok a kertben. A barackfám leveléről az eső, mint arcon a fájdalom, könnycseppként gördül alá. A zöld süppedő szőnyeg viszont tele van élettel. A giliszták a föld mélyéből az éltető levegőre vágynak. Kis fekete pontok a távolban lassan tüzetesen vizsgálják a fű által rejtett kincseket, élelmet a fiókáknak. Egy madár van csak a cseresznyefámon, érdekes kissé rikácsoló hangon kiált. Aztán még egy. A távolból az égen kis fekete pamacsok tűnnek fel. Jönnek a híradásra, de akkor már szaladok a ház felé. A légpuskát és az ólmot gyorsan magamhoz veszem, már messziről lövöm az "ártatlan" kis madárkát. Rebben, és kiált, az égen a fekete felhő nagy zsivajjal irányt változtat, majd angolosan távozik. Az élet megy tovább, a cseresznyém megmenekült.
S az ég, mit sem sejtve a lenti eseményekről, tovább hullajtja éltető könnyeit.
A tó vize csillogón mosolygott vissza a felkelő nap sugaraira.
A tó, és a tó környék lakói üdvözölték az új napot, kuruttyolással,
zümmögéssel és csodaszép trillákkal.
Egyszer csak riasztó zajok zavarták meg a nyugalmat. Emberek
jöttek és a füvet, a nádat irtani kezdték. Mindenki menekült.
A varangy hatalmas ugrásokkal pillanatok alatt a tavat és a házakat
elválasztó úton volt. Majd egy hatalmas tottyanással beugrott az
udvaromra. Igen ám, de itt két kuvasz fogadta Őt. A kutyák megdöbbentek,
mivel a béka ijedtében két lábra állt, és furcsa ingadozó, ringatózó mozgással
próbálta a két fehér, hangos szörnyet elijeszteni. Berta és Miska ettől,
még inkább felháborodott, de fél méter távolságból. Siettem segíteni a kutyákon és a varangyon. Viktort, aki később kapta a nevét eltessékeltem egy seprű segítségével
az öreg kutam és az azt körülvevő növényzet fedezékébe. A kutyáim is megnyugodtak.
Teltek a napok, szürkületkor előmerészkedet az otthonos kis fészkéből, jól érezte magát.
Aztán egyik este döbbenten tapasztaltuk, hogy Viktorból kettő van. Híre mehetett varangy
berkekben, hogy egy jól szituált, biztos egzisztenciával rendelkező varangy párt keres.
Lám volt is jelentkező, a szép lakás, a nyugodt környezet nagy vonz erő. Viki és Viktor
éldegéltek az ódon kút mögött. Egyik reggel, ahogy mentem ki a hálóból furcsa
mozgásra lettem figyelmes, ami eltűnt a fotel alatt. Félve hajoltam le, mert nem tudtam,
hogy mi lehet az. Aztán pillanatok alatt oda csődítettem az egész családot, mivel több szempár pillogott vissza rám. Kis békák. Nagy családosok lettünk.
Azóta a ház, ahol élek több családnak ad otthont. Soha nincs unalom. Így
van ez jól.
Az egyhetes keltetett kiscsirkéim bent vannak a lakásban éjszakára,
mert még féltem őket. Két kosárkában szundiznak lámpa alatt, hogy
meg ne fázzanak. Van a házunkban még helyiség, ami használaton kívüli,
itt nem zavaró a jelenlétük.
Egyik este elmentem a kosaruk előtt és éreztem, hogy valaki figyel.
Az egyik pipi a kosár közepén állt, míg a többiek az igazak álmát aludták,
kinyúlva a hasukon. Megálltam gyönyörködni bennük, igen ám, de az őrségben
lévő kis csíkos felkiabálta a többieket. Az egész siserehad reklamálni, veszekedni
kezdet. Érdekes gondoltam, ezért megnéztem a másik kosarat is. Ott ugyanez
a helyzet, őrségben egy, a többi alszik. Ősi ösztönök. Kint a szabadban már nem egyszer tapasztaltam ilyet, de házi madaraknál még nem. Visszamentem a hálóba,
majd nem sokára hallottam egy puffanást és jött Miska a kutyám teljesen
felvillanyozódva, kaján mosollyal az arcán és az orrával terelt felém egy pipit.
Nem bántotta, elégedett volt, mindig is tudtam, hogy a kuvasz csodálatos, már - már nem is kutya, több. Ő csak megerősített ebben. Egyenesen a kezembe terelte az orrával, nem lépett
rá, pedig rohanvást közeledtek. Egyik kezemben a kis vadmadár, másik kezemmel
Miskát ölelgettem és dicsértem. Megjött Berta is, mivel már harmadik kezem nincs,
jobbnak láttam, ha a kedvenceim kitelepítése mellett döntök, mert a családom lassan
engem fog kitelepíteni.
Sziasztok!
Én vagyok a Károly bácsi! Öreg vagyok, bölcs vagyok!
Adok nektek tanácsot!
Ti honnan jöttetek? Kik vagytok?
Beszélgettünk, mosolyogtunk az öregen, de szimpatikus volt.
Mesélt nekünk a faluról, ki, kicsoda. Hogy mentek, mennek
itt a dolgok, hogy ki volt párttag, ki volt besúgó, kiből lett nagygazda,
ki volt "homok szexuális", Ő csak ÁVÓ-s volt, de párttag nem.
Jól szórakoztunk.
Teltek a hetek. Gyakran meglátogatott, a kutyáim kezdtek
megbarátkozni vele, mindig hozott nekik valami madárláttát.
Akkor még két befogadott kutyám volt.
Egyik délután, a nagyon nagy melegben úgy döntöttem, hogy a
hajnal óta tartó munka után kicsit ledűlök. Valami zajra ébredtem.
Károly bácsi a hátán permetezővel zümmögött, mint egy poszméh az
udvaromon. Úgy gondolta, hogy segít és legyomírtóz mindent,
rohantam utána, táncos léptekkel haladt előttem. Gyorsan leállítottam,
elmagyarázva neki, hogy itt az állatok miatt nincs permetezés. Csalódottan,
ugyan, de átment egy osztrák szomszédhoz. Én meg sürgősen egy vastag lánccal
belakatoltam a kapumat, a férjem pedig behegesztette a kis kaput. Jobb az
óvatosság, azóta úgy van. Később megtudtuk, a szomszédtól, hogy leégtek valamitől a
gyümölcsfáinak a levelei, minden tönkre ment.
Mondják, a pokolba vezető út jóindulattal, van kikövezve.
Az öreg ült a gangon, szájában egy szivar csonkja lógott.
A sok dioptriás szemüvege felett elnézett a távolba. Távolba, messze
a tűzfalon túl. Göcsörtös kezében egy darab fa, azt simogatta. Elréved
a múlton, azokon a régi tájakon. Jönni kellett, nem maradhattak, itt az
asszony és a gyerek. A földeket elvették, ott már csak az apja maradt,
neki már elég, ő megél. De a gyereknek jobb itt, maradni kell. Aztán
dühödten felkapta a kést és belevájta a fába. Hullt a forgács. Bár csak
nyakakat vághatna így, de nem. Az álmát faragta bele, ami soha nem jön
el többé.
Falusi idill... történetek egy városi liba szemszögéből (2.)
Bözsike nagyon aranyos kislány volt, igaz szülei soha nem tudták eldönteni,
hogy az orrát nézi, vagy Őket. Furcsa sikítós trillázó hangon kezdett beszélni,
de hozzászoktak, és szerették, a maguk módján, mert ezeket a dolgokat
eszük ágában sem volt orvosolni.
Aztán Bandzsal Bözsikéből, Bözske lett, szép sudár fiatal lány. Az anyja kedvence
volt, mert Bözske keveset evett, nem úgy mint a fia, és ingyen utazott a távolsági
buszokon a közeli városokba. Még a tilingelős autóról is ingyen kapott fagyit, amit
minden esetben megosztott családjával. Így teltek az évek, aztán egyszer hatalmas
pánik ütötte fel a fejét, Bözskét megszöktette a tilingelős autó. Nyomoztak, rohangáltak,
felbolydult a falu. Kiderült, hogy csak a következő faluig rabolták el.
Az ingyenes fagylaltoktól valahogy, ki tudja, hogy történhetett, de kismama lett.
Lecsendesült minden, mint a tajtékzó hullámok elsimultak a kedélyek.
Esküvőt tartottak a faluban.
Mondják, addig jár a korsó a
kútra, míg el nem törik.
A kocka el van vetve....., no meg a kukorica is.
Amikor kis falumba költöztünk a hátsó kertem be volt vetve kukoricával.
Nem zavart, mert rengeteg munka várt ránk, de érdeklődtem, hogy vajon
kié lehet, mert a tulajdonos nem jelentkezett. Megtudtam, hogy a harmadik
szomszédé, Ő használja mindenkiét a környéken, mert jó ember. Régen Ő volt
itt az önkéntes rendőr, és már mindenkit feljelentett, félnek tőle. Megtudtam a
nevét és úgy döntöttem, hogy egy üveg bor társaságában tiszteletemet teszem nála,
bemutatkozom, és megbeszélem vele, hogy hogyan tovább. Kedvesen fogadott,
mint egy kihallgatás, honnan jöttünk, miért, ki apám, ki anyám stb. A vidám kedves
csevely mérséklődött, mikor előálltam azzal, hogy az aratás után két zsák kukoricát kérek,
a földhasználatért. Tőlem használhatja még pár évig, csak ne kukoricát vessen, mert úgy
hallottam, hogy harminc éve ezt teszi. Beleegyezett. Jött az aratás, én bizony egy
szem kukoricát sem kaptam, de kedvesen mondta, hogy megmutatja, hol tudok
kvaterkázni, avagy gyűjtögetni a hulladékot és még határozottan közölte, hogy
jövőre is kukorica lesz. Én mosolyogtam és mondtam neki, hogy az, bizony lesz, csak
nem az én földemen. Eljött a tavasz, megjött a kedves szomszéd, jött a földemen a traktorral,
én meg mentem a kaszával, leállította a traktort. Kérdezte, hogy mit akarok. Én meg mondtam
kaszálni, traktort, meg azt, aki feljön a földemre, de akkor már a fiam a hátam mögött feltűnt
a vasvillával. Így aztán a hátsó kertem kaszáló és gyümölcsös lett, mert
mondják, rossz szomszédság török átok.
A férjem felszerelt egy hidrofort, hogy tudjam locsolni a növényeimet.
Pár locsolás után, megjelent nálunk, az egyik falubeli ember, megállt
kapuban és nézett befelé. Nem szólt, nem köszönt, csak állt. Itt ez így
szokás. Egy idő után minket zavart, hogy áll, és a kutyák tombolnak. A
párom oda ment, megkérdezni, hogy mi újság, mit akar. A látogatónk
megkérdezte, hogy van e hidroforunk, de zúgott, mert locsoltam.
Válasz: van. Tovább folytatódott a csevely: És működik? Igen.
Mert az enyém, nem. Eljönnél megnézni? El.
Direkt hátat fordítottam, mert hirtelen Hofi Géza jutott eszembe, amikor
a Rózsa Sándor filmet parodizálta és már alig bírtam egyenesen állni a röhögéstől.
Elmentek. A mi kapu vendégünk Béla elújságolta, hogy van itt a faluban egy
nagyon, nagy szakember, aki bekötötte, de nem jó valahogy. Mondjuk másoknak
is Ő kötötte be, mint megtudtuk, a mások sem tudják használni. A szemle és a
javítás megtörtént. A szívó rész nem a kútra volt kötve, fordítva kötötte be
a mester. A párom enyhíteni akarta a helyzetet és mondta, hogy
véletlen volt csupán. Béla nyugtázta, hogy hát igen, a Jenő nagy szakember.
Mondják; addig jár a korsó a
kútra.....(míg be nem kötik a szivattyút)
Szinte porzott minden, a növények zsugorodott leveleikkel, némán esőért
kiáltottak. Az állatok, és mi is már nehezebben lélegeztünk, nagyon vágytunk
az esőre. A levegő rezgett a forróságtól.
A sok -sok kérlelő gondolat meghozta az esőt. Az állataim, be szoktak húzódni,
nem szeretik, ha vizesek, de most mindenki, állat, ember rohant az égi zuhany alá.
Csendes áztató eső volt, a fűszálak ismét felemelték kalászukat, a fák levelei szinte
Jól esően nyújtózkodtak. Azokban a pillanatokban, minden és mindenki boldog volt.
Szép lassan elállt, de hagyott maga után emlékeztetőt. Friss, csodálatos illatot, az
eső illatát. Hogy lehet, hisz a dézsába, vödrökbe gyűjtött esőnek nincs semmilyen
szaga. Egyszer olvastam valahol, hogy nem is a víz, hanem a talajban lévő
baktériumok és a növényi magvak árasztják ezt a csodát.
A tudományos neve petrichor, görögül petros, kő és ichor, az Istenek vére ebből a
két szóból áll össze.
Petrichor, milyen szép és találó kifejezés. A kő és az Istenek vére, boldogított és
megnyugtatott minket.
Fejest ugrottam a falusi létbe. Mindig erre vágytam!
A virágokra, a fákra, az állatokra, arra, hogy végre
körbe öleljen a természet. Pár város, ahol éltem,
mindig bezárt, igaz egyre kisebb városba költöztem,
de mindig éreztem a rabságot, ha tehettem rohantam
kirándulni. Hegyekbe, tavakhoz, bárhova csak ne lássak
beton tömböket, fel tudjak lélegezni.
Modern világ, Zalát, ezt a mesebeli tájat NET-en találtam
és szerelem volt első látásra. Kocsiba ültem a fiammal és
megnéztük a falut, a házat, a kertet. Tudtam, hogy ide kell
jönnöm. Az első gondolatom az volt, hogy menedék, mi elől,
ki elől, a mai napig nem tudom, talán a falak elől.
A városi emberek többsége ezért jön, mert elege van,
nyugalomra, vágyik, gazdálkodni akar, vagy csak egyszerűen
élvezni az életet. Persze van olyan is, akit a kényszer hoz.
Nem Mari néni, Kati néni, Feri bácsi miatt jövünk, igazából
neveltetésünkből adódik, hogy próbálunk bemutatkozni, mivel,
mi jöttünk, Ők meg már itt élnek és mi újjak vagyunk.
Két végletet tapasztaltam, az egyik típus, még a köszönésedet
sem fogadja, de már mindent tud rólad. Ezek ipari kémek, mondták.
Csak azt nem tudom, hogy ahol, nincs ipar ott mi a Máriát tudok
kikémlelni. A másik típus, aki rád akar telepedni, folyton megjelenik
és ebben az esetben nem a falak, hanem Ő fojtogat, keresi,
hogy mi haszna lehetne belőled.
Ami nem általános, de van egy különleges, harmadik, típus is,
aki fogadja a köszönésed, ha kell, segítesz neki, és Ő viszonozza
is azt, ha te vagy bajban. Él és élni hagy, annyira kíváncsi, amit
megosztasz vele, nem faggat, nem ad jó tanácsot kéretlenül.
Nagyon jó ismerős, esetleg barát válik belőle, ez, mint a fehér holló,
de van. A városi beköltözők közül, nagyon fontos és nem kihagyható
az új gazdag. Ez egy érdekes ember, városban, vidéken egyaránt, ha fel rak
a falra egy tükröt, még a saját köszönését sem fogadja. De ha eltűnik a tükör
rájön, hogy nagyon szeret, egy valakit, önmagát. A fákat kivágja, betonoz,
roppant módon zavarja, hogy a vidéki állatot tart, mert, az büdös.
Telnek az évek és rájössz, hogy egy szigetre vágytál, a béke szigetére, de az
nem itt, és nem most van. Ezért építesz egy saját világot, egyre inkább bezárkózol,
éled az életed. A te köröd, nem az ő körük és a falakon csak ritkán engedsz
áthatolni bárkit is. Komoly szűrön engeded át. Építed a saját stratégiád, nevezhetem
személyes álom megvalósításának. Lépésről lépésre haladsz az úton, rögös
ugyan, de van eszközöd, a tudásod, a tapasztalatod az idő teltével egyre nő.
Rájössz, hogy ha vihar után, kiállsz a sárba, bizony beleragadsz, lehúz.
Kerülöm a sarat, amennyire lehetséges.
Gyönyörű napsütés volt, de távolról halk morajlás hallatszott. A teraszon beszélgettünk,
kávéztunk. Lehet, hogy eső lesz. Ahogy ezt kimondtam, felkerekedett a szél és
szinte azonnal, váratlan, hívatlan, ott temet felettünk egy hatalmas fekete felhő. A feketeség
beborította az eget., a szél, viharossá vált. Elkezdett zuhogni az eső, de nem jött
egyedül, hozott magával jeget. A jég megérkeztével a vihar tombolni kezdett.
A férjem munkavédelmi sisakban rohant menteni a kocsit. A fiam rohamsisakban az
állatokat. Én a kuvaszt tereltem befelé, mert ugatta a dübörgést. A hirtelen keletkezett
nappali éjszakában vártunk. Vártuk, hogy mi lesz. Hallottuk a recsegést, dübörgést, a
redőnyöket leengedtük, hogy viszonylag védettebb legyen a ház. Aztán ahogy jött,
hirtelen, távozott, pusztulást hagyva maga után. Vitte a tetőt, a házról, a pajtáról, a színről.
Romokban volt a kert, 25 gyümölcsfa dőlt ki, illetve tört ketté, az alatta lévő bokrokra,
virágokra zuhanva.
Leültünk a férjemmel a teraszra és beszélgettünk, fájdalmat éreztem, de nem tudtam
sírni. Csak fogtam a kezét és szorítottam. Hálát adtam az égnek, hogy a családom,
az állataim, vagyis mi megúsztuk. Élünk. Borzasztóan kicsinek, semminek, éreztem magam,
hatalmas ereje van a természetnek. Amit akar, ad, amit akar, elvesz. Most az elvételhez
szottyant kedve.
Kisvártatva hangos beszélgetésre lettünk figyelmesek. Jöttek az emberek, a falu népe,
a polgármesterrel, a falu gondnokkal, sétáltak, benéztek, mosolyogtak. Aztán vonultak
tovább. Arra gondoltam, hogy Istenem, végig mennek a falun, konstatálják a károkat, és örülnek.
Boldogok? Nem értem! Hiszen majd nem elpusztult a falu.
Mondják;.... legszebb öröm a káröröm.
Már világosodik, de a nap még épphogy csak megperzselte
a látóhatár szélét. Minden csillog a harmattól. A pók még
alussza álmát, de a háló, mint egy csipke ragyog.
Vidéken ilyenkor sokan indulnak, én is. Jó a csendben
kaszálni, a harmatos füvet nekem könnyebb. Közben
gyönyörködöm, el - elgondolkodom. Csak a kasza suhogását
hallani, néha még apró neszeket, a felriasztott állatok mozgását.
Az egyik csemetefámnál, éppen kitértem, amikor egy lapuló mezei
nyulat vettem észre, a kasza megállt a kezemben. Ő lapult én néztem.
Ő félt, én gyönyörködtem. Egyikünk sem mozdult, pár percig, vártunk.
Egyszer csak a nyúl egy hatalmasat ugrott, annyira meglepődtem,
hogy én is. Ő utána el kezdett szaladni, én meg a kaszára támaszkodva
nevettem. Nevettem magamon, hogy milyen nyuszi vagyok.
A tomboló vihar, lassan szelídült. A jég, már hívatlan
vendégként nem verte a redőnyöket.
Esőkabátban és csizmában előmerészkedtem a házból,
kezemben reflektorral. A csillagok és a hold szemérmesen
elbújtak a felhők mögé. Mint akik semmiről, semmit nem
tudnak. A víz tocsogott a lábam alatt, a lépések hangjára
a letört ágak roppanása tett pontot. A reflektor csóvája,
mint kés hasított a sötétségbe. És akkor a messzeségben,
az öreg szilvafám alsó ágán két izzó vörös pontra lettem
figyelmes, ami hol megjelent, hol eltűnt. Kicsit erősebben
kezdet verni a szívem. Mi lehet ez? Amikor a fa alá értem
elfordítottam a fénycsóvát. És kutatni kezdtem az előbb
látottakat. Egymás szemébe néztünk. Ő, meg én.
Egy bagoly pillogott rám. Egy darabig álltam ott,
gyönyörködtem, aztán megfordultam, hogy ne zavarjam
éjszakai életét.
A pillanatot őrizve mentem visszafelé, nem törődve a kárral,
amit megint nyakamba sózott az élet, mert kárpótoltnak
éreztem magam. Majd holnap.......
Vagyis a pipiket.
Így gondolják a tyúkjaim
Van ötvenhárom kiscsirkém nincs egy hónapja, hogy kikeltek.
Szépek, fejlődnek, az iker pipik is. Külön karámban vannak a
nagy karámon belül. Most a tyúkok kigondolták, hogy a kicsiket
ki kell onnan szabadítani, és kaparnak, és kaparnak. Körbe a
kis karámot. Az egyik tyúk valahogy mindig beszökik a kicsikhez,
hogy, hogy csinálja, fogalmam sincs. Még nem tudtam rajtakapni.
Ő belülről kapar. Készítik a pipi metrót, kész alagút rendszer. Nem
győzöm visszatömködni. Amit nappal építenek, én lerombolom este.
Remélem nem akarnak majd beépíteni, hogy maradjon az építmény!
Szabad élet, szabad madár.....
Az idei tavasz a mi környékünkre rengeteg esőt hozott, aztán a tavaszt
felváltotta a ragyogó nyár. Forróság és tomboló viharok, jég, pusztítás.
Most napok óta esik, ami túlélte a viharokat az rothad, vagy hosszú tömött
sorban vonulnak a csigák, és esznek. Esznek mindent. Mindent, amivel
kínlódtam, ültettem, neveltem.
Boldog voltam, mert legalább a cseresznyémből és a meggyemből maradt a
fán, a jég ellenére is. Kicsit tudtam szedni, de csak pár vödörrel, mert
rothad.
Minden hajnalban sétálok, nézelődök. Ma szomorkás hangulatban, de végig
mentem a kertemen. Látom, ahogy kárba vesznek órák, napok, hetek.
De amikor felemelem a fejem, látnom kell, hogy a csoda folytatódik.
Nem így terveztem, nem így gondoltam. De a kert, és a kert madarai boldogok.
Vidám csicsergéssel fogadják lépteim. A tyúkok élvezik a gilisztaszüretet.
A pálmaliliomom szirmain a cseppek, mint drágakő ragyognak.
Tudom , hogy sokunkat ért kár, miután a károkat elhárítjuk, emeljétek fel a fejeteket
Ti is, és nézzétek a csodát. Az élet csodáját.
A kertem mellett az egyik oldalon gondozatlan,
üres terület van. Nő rajta cserje, virág és fű. Szürkületkor
és hajnalban zsibong az élettől. Neszek, rikoltások, dalok,
a mindent eltakaró fűben. Valamikor ház állott ott, most romok,
otthont adott, és ma is otthont ad. A madarak, átlátogatnak
hozzám. Fácán fészek lehet ott, mert hallom rekedtes kiáltásukat,
néha a lenyugvó napban feltűnik szárnyuk aranyló csillogása.
Ilyenkor elcsendesül minden, a falu zajai lassan álmosan elhallgatnak.
A minap reggel, jött a tulajdonos és lekaszálta a területet, szóltak
Neki, hogy így nem maradhat. Dübörgött a fűkasza, vágta halomba a
a pipacsok, margaréták, katángkórók százait. A virágok lehajtották
fejüket és örök álomra szenderültek a föld hűvösén. A madarak,
menekültek az árnyat adó fáim alá. Aztán a munka bevégeztetett, a
dübörgés, a kasza mély kiáltása abbamaradt, de az otthontalan felbolydult
állatok hangja még sokáig hallatszott.
Este tüzet raktam, szeretem a tűz pattogását, a sült szalonna illatát, az együtt
létet. Közben fotóztam és akkor, hogy a képzelet játszott velem, vagy
tényleg ott voltak, nem tudom. Megjelent három madár. Három madár, a
tűzben. Az arany szárnyak rebbentek, majd szép lassan a tűz elhamvadt és
ránk borult az éj.
Tegnap kitelepítettem a csirke oviból ötvennégy pipit.
Nem akarták elhagyni a jó kis otthonukat és vegyülni
még két generációval. A helyüket újabb csipet csapat foglalta
el, Ők csak harminc hárman vannak. Szaladgálnak, eszegetnek,
közben a sihederek vágyakozva tekingetnek a kerítésen belülre,
boldog gyermekkor... Közben a kotlósom szárnyai alól két édes
kis csíkos tekinget a sokkal nyüzsgőbb új világra, még két tojás
van alatta, de rendületlenül ül és várja az új jövevényeket. Addíg, míg
Ők társadalmi életet élnek, én, mint egy gyalog kakukk, rohanok vízzel,
élelemmel, zölddel. A nyulaim már megint szülnek, bepótolják a
tavalyi leállást, idén ez már a negyedik generáció. Panaszkodunk
időre, viharra. A virágok gyönyörűek, a növények nőnek, az állatok
jól érzik magukat.
Lehet, hogy annyira eltávolodtunk már a természettől,
hogy csak mi emberek lógunk ki a sorból.
A terelés
A tegnap előtt oviból kitelepített növendék csirkéim, este nem akarnak
nyugovóra térni. Körülbelül egy órás program beterelni őket az
ólba. Csalogathatom Őket kukoricával, kergethetem seprűvel,
ahány bemegy, körülbelül annyi kijön. Ez nem állapot,
segítséget kellett kérnem, mert egyedül nem megy. Én lettem
az ajtónálló, a fiam a seprűs terelő. Egy kör, futás, egy adag csirke,
ajtó bezár, és ismét. Ma kigondoltam, hogy, ha ezek ilyen bolondosan
vadak, én is bevadulok. Fogtam egy rossz törölközőt, és mint egy torreádor
felvonultam a karámba. Érdeklődve néztek. Na most mi lesz? Láttam
én már, anno bika viadalt, hát én is büszkén meglengettem a törölközőt a
csirkéim előtt, ezzel nagy felháborodást keltve. Tehát a bika, illetve
pipik hergelése kezdetét vette. Majd közeledtem feléjük, érdekes
módon megtalálták az ajtót, és nem szándékoztak egy szűk kanyar után
kiszaladni. Már akkor büszkén zümmögtem magamban a torreádor dalt
(Bizet: Carmen).
Két kör szép lassú séta, nem rohangálás. Eredményt hozott, a pipik
nyugovóra tértek.
Igaz még sokáig hallatszott az ólból felháborodott csipogásuk.
Mert mondják; Az nevet igazán, aki utoljára nevet.
A minap levendulát szedtem a kertemből.
Bevittem a lakásba és meg is feledkeztem
róla, jöttem - mentem.
Éreztétek már a levendula illatát?
Mikor a nap elől bemenekültem, egy virágos
rét illata fogadott. Másnap erőteljesen fahéjas
illata volt. Harmadik nap, mint mikor a kamilla
teát főzöm, ez az illat keveredett a levendula
üdeségével.
Szívet melengető csodát hozva napjaimba.
Hol volt, hol nem volt, volt egy ország, virágzó kertek borították.
Az emberek boldogok voltak, művelték földjeiket, gondozták
állataikat. A gazt kihúzták, a paszulyt hagyták, had szaladjon a
körtefára, ha a szeszély arra űzi. Néha, mikor arra vetődött egy vándor,
örömmel fogadták, megosztották vele, amijük volt. Hallgatták meséjét,
és borzongva gondoltak arra, hogy milyen jó is ez a hely, a szülőföld.
Viszont, ha rossz szándékú ember kopogtatott az ajtajukon, fogták a vasvillát
és mint a ganajt, kidobták a trágyadombra.
A Kertek Országa boldog volt, egészen addig, amíg a legnagyobb
Kertből a Vezér rendeleteket nem hozott. A rendeletek megtiltották,
a lakosoknak, hogy a gazt kihúzzák, a rossz szándékú látogatót, kidobják.
A szép, élelmet adó kerteket, felverte a gaz, de ami megmaradt azt
felszedték a látogatók, ha szóvá tették, a Kertek lakóit szigorúan
megbüntették. A fiatalok látták, hogy nagy a baj, nekik itt már nem
adatik meg, a nyugalom, a gyermeknevelés áldása, menekültek. Az
öregek, mint a hatalmas gyökeret eresztett fák, maradtak, és mert már
koronájukkal csak a napot látták, a földet, csak elvétve, ingatták fejüket,
nem értették. Teltek az évek és jött egy vihar, az öreg fákat mind kicsavarta a
földből, gyermekeik a távolból siratták Őket.
Akkorra már a Kertek Országának fiataljai vándorrá váltak, szép meséket
mondó vándorokká, lelkükben vágyakozással egy régi - új Kertek Országára,
hogy megtalálják, vagy nem azt az idő, és a végzet dönti el.
A Pöltemberg utcában élt két gyönyörű kuvasz. Az Övék volt az udvar a ház,
igazán szerették Őket.
Egyik reggel a gazdájuk elindult a piacra, kikísérték a kapuig, aztán visszavonultak,
leheveredtek az előszoba hűs kövén.
Egy kis idő múlva furcsa zajt hallottak, bentről. Egymásra néztek és tudták, hogy menni kell.
Hívatlan vendégek érkeztek az ablakon át és már gyorsan sebtében egy lepedőbe pakolgattak.
Az egyik kuvasz megállt az ablaknál, ahonnan a vendégek érkeztek, a másik beterelte őket a falhoz és halk, mély, vészjósló morgással jelezte, hogy ne tovább. A látogatók a falnál, mint
barnára festett kőszobrok álltak. Mukkanni, mozdulni, nem mertek.
Amikor a gazdaasszony hazaérkezett a piacról, csodálkozott, hogy nem köszöntik a kuvaszkák a kapunál, de nehéz volt a szatyra, így sietősen bement a házba és letette a konyhában. Szólítgatta őket, semmi. Elindult keresni két kis kedvencét, a szobába érve először megdöbbent, látván a csoportosulást. Majd szólt kutyáinak, hogy őrizzék tovább a kedves vendégeket és elszaladt a rendőrségre. A rendőrök szívélyesen beterelték a látogatókat az autóba, kaptak karperecet is és elvitték Őket egy kis városnézésre.
Azon gondolkodom, hogy ez a történet 1970-es években játszódott, vajon ma
mi történne?
Az Őrök (2)
Hajnalban mentem a telepre. Megdöbbentem, az őrök, a három
kuvasz nem szaladt elém, pedig ma is hoztam nekik egy kis
madárláttát, amíg a gazda, a főnököm beér, had csemegézzenek
egy kicsit. A lépteik neszét sem hallottam, csak a pulykák tompa
hangzavarát az ólakból. Nagyon ideges lettem, hogy mi van.
Felgyorsítottam a lépteim, a szívem zakatolt, ahogy kutattam utánuk.
Már lassan bejártam mindent és nincsenek! Akkor a kerítés tövében
három fehér foltot pillantottam meg, nem mozdultak. Ahogy közelebb értem,
láttam, az okát. A kerítés túl oldalán az árokban két rongyos alak
feküdt, kicsit távolabb is volt egy, az már nem rongyos inkább meztelen
és halkan nyöszörgött. A drótháló meghajolva, megrogyva állt, a
két csoport között, a kuvaszok ültek és figyeltek. Én dicsértem Őket, mert
már tudtam, hogy mi történt. Egy kis vidéki bungee jumping, ahol a kötél
szakadt. A kedves vendég pedig landolt az árokban, az egyik igen bátor
lehetett, a főkolompos kolompár, a csupasz seggű.
Szóltam a kutyáknak, hogy őrizd tovább, és felhívtam a főnököt, elmesélve,
a vicces embereket.
A főnök hamar megérkezett, megnézte, hogy mi a helyzet, aztán mondta,
gyere István, reggelizzünk meg, ezek meg a romantikus este után had
pihenjenek még egy kicsit.
Lett is nagy ajvékolás, de nem törődtünk vele, ha bátrak voltak, legyenek
most is, aztán eredjenek Isten hírével.
Sok volt a munka, úgy 11 óra tájt visszahívtam a kuvaszokat, megetettem
Őket és megint megdicsértem. Kíváncsiságból elballagtam a kerítéshez, de már
Illaberek, csak a messze távolban látszott három imbolygó alak.
Na ezek is okosodtak kicsit, talán.........
(A történet valós 2017-ben játszódott, a név és a hely kitalált, a kép
illusztráció)
Feri bácsi kint ült a gangon és nézte a pipájából ég felé szálló füstöt.
Emlékképek cikáztak a szemei előtt, de mindig betört az emlékek
közé egy gondolat. Hol lehet a Manci? Manci egy tyúk, aki lassan
tán már egy hónapja eltűnt. Mi lehet vele? Hova tűnt! Minden reggel
amikor az állatait megetette és megitatta körbe járt az udvaron, hátha,
de nem. Nyomát sem lelte, nem volt szakadt kerítés, nem voltak tollak.
Örvény a kuvasz, a háza előtt feküdt keresztbe tett lábbal, és kémlelte
Ő is a messzeséget. Tán Ő tudja, gondolta az öreg. Feri bácsi dühösen,
kiszórta a maradék dohányt a pipából. No még ez sem jó, a szék nagyot
nyekkent, ahogy hátralökte. Erre a kuvasz is felállt és arrébb sétált,
de vissza is fordult és megint lefeküdt. A fene egye Örvény, Te is csak
hallgatsz! De ahogy ezt kimondta, széles mosolyra húzódott a szája.
Arca így még inkább hasonlított, a frissen szántott földhöz. A
kutyaházból kidugta fejét a Manci, de már lépett is kifelé, utána, szép
sorban öt tollgombóc. Jaj te Örvény, hát ezért? Ezért, feküdtél ott állandóan,
már azt hittem, hogy Te is vénülsz, mint én!
Feri bácsi beszaladt a házba, töltött egy pohár bort, megtömte pipáját,
és kiült a gangra.
A mosoly ott ragadt az arcán és azon gondolkodott, hogy milyen jó ez a
reggel.
Van nekem egy nagyon aranyos, okos, kis kuvasz kanom Miska.
Tanulékony, hálás, maga a kedvesség a családdal szemben.
A kuvaszok gondolkodnak, szerintem tervezgetnek is.
Ez az én drága szép Misukám, ezt fokozottan műveli.
Van egy jó nagy karámom, abban szaladgál körülbelül kétszáz
baromfi, mivel nagyon jó idő van, a hizlaldás nyulaimat és egy családot
is kiengedtem oda, ez vagy húsz nyúl. A karámmal határos egy régi, kissé
romos tehénistálló, ebben szeret kommandózni Miska. Most, hogy a társaság bővült
a nyulakkal odakint, ez nem megszokott, majdhogynem rendbontásnak
minősül, szerinte. Több ízben felszólította naponta, távozásra a kis szőrmókokat.
Én meg Őt. Aztán pár napja elcsendesült. Örültem neki, gondoltam, jól van,
okos kutya. Hát okosnak, okos, csak nem az én számításaim szerint.
Tegnap kimentem itatni a karámba, mert sajnos gyorsan felmelegszik a víz, és ezért
gyakran kell cserélnem. Hátranéztem az istálló felé és akkor egy kócos
kuvasz fej vigyorog rám kissé tégla porosan a fallal keretezve. Már - már szabad
utat engedve a drága kuvasz vágyainak, hogy közelebbről szemügyre vegye az
ugri - bugri népséget. Amikor a szemünk összetalálkozott az elégedett kuvasz
mosoly lefagyott a szájáról, és óvatosan visszahúzta a fejét, hatalmas krátert hagyva
maga után a falban. A vödreimet otthagytam és mentem a munkálatokat megnézni,
hogy hogyan csinálta ezt, a kis piszok.
A gondolkodás, tervezgetés abszolút bizonyítékot nyert. Felülről, lefele haladva egyesével
elpakolta a kimozgósodott téglákat, ami pedig túl stabilan állt, annak karommal
besegített. Nem voltam felhőtlen, elkezdtem visszapakolni, mivel anyag nem volt itthon,
így csak natúr, de hogy Miska biztossá váljon, még odacibáltam egy jó nehéz régi ajtót.
A szemek távolról figyeltek, mivel a munka közben erőteljesen szidalmaztam a kutyát a felmenőivel egyetemben. Amikor végeztem, leültem megpihenni, óvatos léptekkel, mint aki tojáson jár, bement a bűnös, leellenőrizni, hogy mit műveltem.
Nem tetszett neki. Most szemmel tartjuk egymást, bizalmatlanul.
Próbálok komoly maradni, bár fojtogat a nevetés.
Fekszem, és nézem az eget. A felhők sebesen szállnak felettem, mint az idő.
Gátolni, ártani, bántani akartál, tudom, érzem. Lehet, hogy nem volt mély a
szándék, de mélyen érintett. Én fekszem és nézem az eget, és tudom, hogy
segíteni fogok rajtad. Miért? Nem is tudom, talán sajnállak, tán szeretlek, így
is. Lehet, hogy mint a rohanó felhők, már más vagyok, nem ugyanaz. Lehet,
hogy általam te is változol. Nem tudom, érzem...
A kis falumban a posta házhoz jön. Kiraksz egy táblát és
Pista megáll a kocsival. Amikor sima leveled, vagy újságod
van bedobja a levelesbe.
Egy szép verőfényes délután hallom, hogy Pista a kapunknál
magyaráz. : Kis kutya, ne csináld! Jaj nem szabad! Jaj mit csinálsz
most? Jaj hagyd abba! Jaj, jaj kicsi kutya ez nagyon rossz!
Pista topogott kétségbe esve a kapu előtt és még mindig kérlelte
Bertát amikor én odaértem.
Meg ijedtem, azt hittem, hogy Berta megfogta Pistát. De nem.
Közelebb mentem, hogy mi történik. Az én kicsi Bertám pár
borítékkal a szájában vicsorgott szegényre. Csendben volt, mert
a mennyiség miatt nem tudott ugatni. A postásunk megkönnyebbült,
amikor meglátott és magyarázta, hogy a leveles valahogy kinyílt és
az összes boríték a kutya szájában landolt. Én is megkönnyebbültem,
mert Berta csak segéd postásnak csapott fel és Pista szabadon
távozhatott.
Szikrázó napsütés van. A rekkenő hőségben, szinte hullámzik
a levegő. A vibráló légben, semmi sem mozdul, de egy
valaki mégis, egy fekete pont a távolban. Sebesen közeledik.
Gyönyörű bársonyos fekete szárnyak rebbennek,
és a szárnyakon a rangjelzés, a sárga sáv, az admirális jele.
Hatodik éve lakom itt, és minden évben megjelennek ezek
a csodás vándorok. Generációról, generációra visszatérnek.
Tudják, hogy itt, mindig várja őket a friss víz, és vendégszeretet.
Szinte lecsap a vízre, szárnyait összecsukva, mohón iszik. Amikor
enyhítette szomjúságát, szétnyitja szárnyait, jólesően játszik
rajta a napsugár. A kiloccsant vízben hűsíti testét, majd int
párat és tovaszáll. Egy fekete pont a távolban.
Szikrázó napsütés van. A rekkenő hőségben, szinte hullámzik
a levegő.
- Ide ülök . Beszélgessünk!
- Figyellek drága gazdám. Szundikálok, de figyellek, merre mész, mit, csinálsz!
- Na jó most már elég, rohangálsz itt le, fel. Nem velem foglalkozol !? Akkor lopok valamit.
Látod - látod, hogy tudunk mi együtt rohangálni. Ha kel, vedd el! Ez, jó !
- Szeretek veled sétálni! Nem értem viszont, minek ez! "póráz" Hiszen tudod,
hogy nem mennék messzire, csak körbe futnám a környéket és visszajönnék, szeretlek.
Szeretem, ha szabadon rohanhatok. Nem lehet, csak a kertben, miért, nem értem!
- Ásni jó! Gazdi gyere ássunk együtt!
- Minek mész abba a nagy fehérbe, ami tele van vízzel? Undorító! Olyan büdös leszel.
Látod tüsszögök tőled. Azért szeretlek...........
- Ne törölgesd a számat! Szúrt a sün, igen.
- Most miért vagy kiborulva? Miért veszekszel velem? Igen lerágtam, útban volt!
- Azt mondod, hagyjam abba? De látod, hogy ott van a fán, az a macska. Te meg honnan tudod,
hogy nem tudok akkorát ugrani? És ha mégis? El akarom kapni! Betolakodó. Lehet, hogy lejjebb jön!
- A varangy rossz ízű! Haragszom, de kerülöm.
- Igen szép a hangom! Te nem tudod értékelni. Nem értelek!
- Ez a bogáncs, az én bogáncsom. Miért szedegeted? Hagyj már!
Kora hajnal volt. Berta még aludt. A gazdáim hívtak, csak a csillagok
világítottak, csend volt. Betessékeltek a kocsiba. Megijedtem, nem értettem, berakták
még a tálamat is, hozták a pórázomat, és a nyakörvemet. De mi ez? Nem séta.
Amikor életemben először raktak autóba, új helyre vittek, a fiú hozott ide, mikor
az öreg gazdám elment örökre. Most elvisznek innen is, ellöknek maguktól? Hova?
Miért? Nem mertem lefeküdni, néztem a rohanó tájat. Teltek a percek, és az órák is rohantak,
mint az elsuhanó fák és a vidék.
Megállt az autó, kiszálltunk. Sétáltunk. Kicsit más ez a hely, ez nem otthon, de jó itt is.
Fantasztikus illatok, finom étel illat, és itt vannak a többiek, sok kuvasz,
sok lány, szépek. A gazdáim boldogok, és jó kedvűek, érzem. Nincs baj!
Sétálgatunk, dombok, fű, virág. Jó itt is, együtt!. A sok kuvasz mellett, sok ember.
Nézegetik a kuvaszokat, még a fogunkat is. No de kérem! Ez nem szokás. Na jó hagyom.
Leültünk, amíg a többieket vizsgálgatták, nézelődtem, nézelődtünk. Volt egy férfi, a gazdáim
mellé ült, nagyon jót éreztem vele kapcsolatban, beültem az ölébe. Aztán odajött a gazdimhoz
egy fiatal, kedves volt. A gazdám adott neki, azt a büdöset, amit Ő is szokott a kezében tartani és füstöl.
Később két gyönyörű lány kuvasz társaságában felmentünk egy dombra. Ez az ember, aki
a füstös tárgyat kapta, csapkodott, zörgött, meg rohangált is. Gondoltam elijesztem a
gazdámtól, de a gazdi visszahúzott. A lányok nagyon hangosak voltak, meg ugra - bugráltak is.
Pont, mint otthon Berta. Én értettem a jelzést, és éreztem is, hogy nem szükséges, had ugráljon, nem bánt.
Amikor a dombról lejöttünk, ittam, ettem és búcsúztunk, a kuvaszoktól, az emberektől.
Jó volt itt Miskának, de már alig várom, hogy otthon legyünk! Elsuhantak a fák, a vidék,
nézelődtem kicsit, aztán lefeküdtem, mert tudtam, hogy amikor újra felpillantok, és a kocsi megáll,
az én udvaromban leszek megint, és rohanhatunk, boldogan, ketten
Bertával.
Az egyik kedves ismerősömhöz mentem látogatóba. Nagy örömömre
éppen akkor volt kicsi a kutyája. Egy édes hófehér gombóc, egy
nagyméretű hópihe, Kuvasz. Beszélgettünk, de a központi téma
a kutya volt, én közben nem győztem simogatni, dédelgetni. Imádni
való csöppség volt, a neve Alex. A pöttöm Alex nagyon játékos,
életre való kis kuvasz volt.
Egy év múlva ismét találkoztunk és ez a találkozás fergeteges volt.
Ellátogattam az ismerőshöz, és ahogy
beléptem a kapun, egy hófehér óriás rohant felém, vállamra tette a
két lábát és akkorát lódított rajtam, hogy berepültem az előszobába.
Körülbelül egy fél órát ott töltöttem, mert a pici kuvasz hatalmas lett, és a felém
irányuló szeretete nem csökkent az idő multával, hanem méreteivel arányosan
nőtt. Elhalmozott csókjaival, fetrengett előttem. Minden porcikájával üzente
a túláradó szeretetét. Akinek van tapasztalata ebben az, tudja, hogy ekkora
örömet, szeretetet ritkán kap az ember.
A Kuvasz emlékezik, emlékszik mindenre, jóra, rosszra egyaránt.
Állatorvos mellett dolgozott egy ember, vidéken Ő mesélte el, hogy oltották
a kutyákat egy faluban. Már a vége felé jártak. Volt egy kuvasz, nem nagyon akarta
hagyni az oltás beadását, szájkosár volt rajta, pórázon tartotta a gazda, és mégis
eltáncolt a tű elől. Akkor már Ő fáradt volt, és rácsapott a kutyára. A kuvasz a falhoz
simult és tűrte az oltást megadóan.
Egy év múlva biciklivel ment abban a faluban. Egyszer csak azt látta, hogy valami nagy
és fehér repül felé, át mindenen. Ő pedig zuhan. A kuvasz fogott egy biciklivel takarózó
embert, aki egyszer régen megütötte. A gazda visszahívta a kutyát, de a kuvasz bosszút
állt. A porul járt is tudta, hogy a kuvasz csak törleszt. Viszont sokan ezt nem értik, hogy
mindennek oka van, és az okokat, okozat követi.
A kuvasz emlékezik, emlékszik mindenre, rosszra, jóra egyaránt.
A két kis történet igaz, mint ahogy az is, hogy a Kuvasz a mi kutyánk, Magyaroké.
Nekünk értenünk, becsülnünk kell Őket, hiszen őseink hagyatéka.
Bánjunk vele, velük ehhez méltón!
Október vége van, pára és fekete fellegek. Az elsötétült égen
még, meg - meg jelenik egy kis fénysugár. De mint egy vágyakozó
sóhaj, végig söpör az udvaron a szél, fagyosan, dermesztőn.
A tél lehelete leszaggatja fáim maradék levelét, színes szőnyeggel
borítva az udvart. A rózsák bókolva hajolnak meg előtte, már kevés
vigasz számukra a parányi fény simogatása.
Harcol az ősz a megmaradásért, hívogatja elő, az őszirózsák szirmait,
csalogatja a krizantémokat, a körömvirágok sokszínű sárgája a földre
varázsolja a napot. De a köd váratlanul és hívatlan lassan, mint puha
paplan mindent eltakar, elfedi ezt az örök harcot, az élet körforgását.
Eljött az ősz, a két kuvasz
viselkedése megváltozott.
Berta fáradt és ingerlékeny. Miska napról, napra
peckesebb, és éberebb. Csalogatja a szukát játszani,
néha sikerül, néha nem. Aztán eljött a tizedik nap,
a
kan feszes lábakkal, szinte már - már lábujjhegyen
jár,
a feje felcsapott, büszke, a farok, mint a zászló
leng
a szélben. A szuka bevár, szaladgálnak, játszanak.
Amikor ez a körbe, körbe tánc lassul Miska, Berta
tarkójára teszi a fejét, megállnak. A nász beteljesedik.
Így állnak saját ösztöneik, szerelmük fogságában, értetlenül.
A görcs megszűntével együtt marad a két kutya,
minden
rezdülésük, mozdulatuk változik. Miska óvja, védi
Bertát,
kísérgeti mindenhová, még a vacsoráját is átadja
neki.
Ez nagy szó Kuvaszéknál, ez egy igazi nászajándék.
Telnek a napok, a sárguló lombokat elfújja a szél,
a
kuvaszok is elcsendesednek pihennek, de valami mégis
megváltozott. Várnak, figyelik egymást, valahogy a
kapocs ami kettejük között létezett, megerősödött.
Patakzik a könnyem. Na, nem a szomorúságtól, nem bírom abbahagyni
a nevetést. Zoli egy jóindulatú, békés ember.
Zoli jött, látott, és győzött!
Munka után jöttem hazafelé és hát útban volt a kocsma. Gondoltam a haverokkal
megiszok egy pofa sört, beszélünk egy pár szót és megyek haza. Így tettem.
Jövök kifelé, még a lépcső tetején álltam, mikor egy kis fickó az aljban furcsa
hangokat adott ki, és villámgyorsan hadonászott. Tudod mint a filmekben a
karatés fazonok. Mit akar ez? Még ugrál is, meg visítozik. Hát én megfogódzkodtam
két oldalt a korlátban, mert nagyon megijedtem. Olyan biztonságot adott. Ez meg
csak ugrál felfelé. Nem tudom, hogy, hogy nem, ahogy támaszkodtam ott a két
kezemen belendítettem a két lábam. A karatés meg bele ugrott. Aztán szállt. Szállt az úton
és elcsendesedett. Látod milyen hasznos, ha az ember nézi a filmeket, ezt meg egy sport
közvetítésen láttam, mikor mutatták a ló lengést. Baja nem lett, csak megpihent, én
meg haza jöttem.
Süvít a szél, dermesztően hideg. Csavargatja a fák,
növények ágait. Azt gondolnánk mily romboló, milyen
pusztító. Pedig a magokban szunnyadó élet várja már
a segítséget. A szél szaggatja, rángatja a kis tokokat
amikben ők elbújtak. Felkapja, repíti.
Repíti az életet, közelre, távolra, ledobja, görgeti.
Aztán tovább áll a szél, bejárja a tájat és elégedett.
A földre került magvak meglapulnak, még várakoznak,
a bennük rejlő élet, szundít kicsit. A puha hó paplan
betakargatja őket és őrzi álmukat. A mag a kezdet, mint egy
magvas gondolat. A hó, a takaró visszavonul a rétek, kizöldülnek
a magoncból erdő lesz, és mi emberek lélegzünk, mert volt még
mit a süvítő szélnek repíteni, görgetni. Vajon meddig.......
"Kis kece lányom fehérbe vagyon,
Fehér a rózsa, kezébe vagyon.
Mondom, mondom, fordulj ide, mátkám asszony,
Mondom, mondom, fordulj ide, mátkám asszony! "(Felsőireg, Tolna vármegye - Bartók Béla)
Nem tudom, de ma ez zsong körülöttem, lelkemben, míg emlékezek.
Emlékezek mind azokra, akik csak lélekben vannak velem.
Tudom, hogy a köztudatban, talán egy kecses menyasszonyról szól,
ki fehérbe vagyon.
Nekem, nem ezt mondja, nekem a gyászt jelképezi, mert a régi időkben a
gyász színe fehér volt. A kétségbeesett itt maradott vőlegény kérlelését
látom " fordulj ide mátkám asszony", de már nem fordulhat, hisz a fehér rózsa
kezében vagyon. Ez csak egy érzés, egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés.
Talán ez a nap teszi, tán így volt, nem tudom, érzem.
Szegről - végről rokon. Szobafestő. A festékszag, a por és az
egész napos munka után betér egy ivóba, egy pofa sörért, hogy
a torkát a portalanítsa. Aztán kitér a sör társaságában, mert, túl
sokan vannak. Többed magával kortyolgatja kint a hűs nedüt.
Nézelődik, iszogat és akkor két biciklista tűnik fel, sebesen
közelednek, egyenruhások. Egyenesen a Béluhoz tartanak. A békés
melós megdöbben, hogy a tömegben, miért Őt igazoltatják egyedül.
A döbbenet kérdést szül , ami azon nyomban felszakad a sértettből.
Hát ti meg kik vagytok? Tán ti vagytok itt a Pacific Blue ? Nem hagyjátok
a munkást békén ? A megnevezettek megdöbbentek, de nem bírták ki
nevetés nélkül, és békén hagyták.....
Jenő egy olajfúró hajón szolgált. Este volt, nagyon rá jött a szükség,
de nem volt, aki felváltsa. Dilemmázott, járkált, de bizony menni kellett volna
és még sem ment. Aztán meg már rohant, de a kantár ragaszkodott
hozzá, mire megszabadult már késő volt. A csomag megérkezett.
Gyorsan megszabadult a hívatlan vendégtől, nadrágostul kidobta a kajüt ablakon.
Követte szemével egy darabig az ívet és már tudta, nincs ez így jól. A vészjelzés
felhangzott, a gépek leálltak. Ember a vízben! A legénység teljes erővel mentésbe
kezdett. Jenő még reménykedett, lapított, hogy hátha nem sikerül kimenteniük
a szaros gatyáját és akkor megúszhatja. De nem, már a fedélzeten volt, átmosódva, a
nevével a belsejében. Szegény Jenő, miután kirúgták, egy életre megtanulta,
amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.
Drága Nagymamám a Hatvanas években rendszeresen főzött
pálinkát. Tilos volt, de mindenki a környéken így járt el.
Ugyan a családból senki sem fogyasztotta ezt a remekművet,
de a fogadott munkások szívesen iszogatták és dicsérték.
Emlékszem, hogy korán reggel megkezdődtek az előkészületek.
A kukta, a rézcsövek, a hűtő jött elő először a spejz mélyéből, majd
következett a lakás lefüggönyözése. Ami egy hathatós módszer volt
arra, hogy a környékbeliek tudják mi zajlik éppen. A fény nem
jött be, a szag viszont akadálytalanul távozott.
Már aznap este, erre a hírre, jöttek is a muslicák. Nincs valami munka?
Nagymamám gondolkozott és kóstoltatott. Aztán kibökte, hogy
van bizony, mindig elromlik valami. Most például a kinti WC
beázik. Kapva - kapott ezen a feladaton Sándor és vidáman
táncos léptekkel indult is szemrevételezni a feladatot.
Megmászta nagy keservvel a budit. Látta, hogy a kátrány egy
helyen sérült, de ennek a megállapításnak kevés ideig örülhetett,
mert lódult egyet és már fejjel be is szakította a tetőt. Kiabált
torkaszakadtából, jajgatott. Hiába volt minden a tető megadta
magát. Nagy szerencséjére a vállai fent tartották az ülőkén. A
hangja halványult. De már akkor a szomszédság java része
szaladt át hozzánk. Kérdezték, mi a baj? Mi ez az ordítás?
Nagymamám válasza az volt, hogy segítsetek, mert a Sándor
fejjel a szar felé üvöltözik. Az első görcsök után, amit a röhögéstől
kaptak a férfiak, húzták, Ő visított, hogy el ne engedjék. A hosszas
huzavona után, hol távolodott, hol közeledett az üreg tartalma
felé, kiszabadult. Kissé kókadtan ugyan, de a bent lévő termék
érintése nélkül. A gázok átitatták testét, különös szagokat
kölcsönözve személyének, így magára hagyták gondolataival.
Távol tőle, megkönnyebbültek az emberek.
Az élet mentés örömére a friss pálinka körbe járt.
Két kuvaszom van, Berta és Miska. Vidéken élek, hatodik éve,
állattartó vagyok Sokaknál hallom, és látom is, hogy a vadkár
jelentős. Viszont az állomány irtása nem lehet megoldás, erre a problémára.
A megelőzés viszont igen!
A kutyáim négy évesek és mióta Ők vannak nekünk nincs
illetéktelen behatolás. Értem ezt bármilyen vadra. Van a környékünkön
aranysakál, róka, nyest, őz, szarvas, ragadozó madarak, stb. A kutyák
rendszeresen ellenőrzik a területet, és szag mintákat hagynak a határvonalon.
Ez olyan szinten távol tart minden betolakodót, hogy a környékünket is kerülik,
Még akkor is, ha nincsenek kint a kutyák.
Látom őket a távolban, meg egy - egy sétánk során.
A tapasztalati megállapításom az,
hogy különleges az illat anyag, amivel Ők figyelmeztetnek.
Ezt a megállapításomat alátámasztja még, hogy a férjem munkájából
adódóan sok tanyán, házban megfordul. Természetesen több fajta kutyával
találkozik. Nem ugatják, nem támadják, viszi a hírt magán. A Kuvasz illatot.
A kutyákon megfigyelte, hogy vagy behódolnak neki, vagy próbálnak
barátkozni, de minden esetre látszik a tisztelet. Felvetődik a kérdés, hogy
a kuvasz illata elnyomja a többi illatot, amit magán hordoz? A tapasztalat azt
mutatja, hogy igen!
Nálunk Zalában nincs még farkas, medve populáció, de a szakember állítása
szerint célszerű lenne , ha a gazdák ismét visszanyúlnának az ősi védekezési
módhoz.
"Az olyan őrző pásztorkutyák, mint a kuvasz és a komondor »ebben az új helyzetben« kiléphetne házi kedvenc szerepköréből, és visszaszerezhetné azt a rangot és feladatot, amelyre évszázadok, évezredek óta tenyésztjük őket" (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)
Rekkenő hőség, az aszfalt felett a levegő hullámzik, csillog, mint a víz.
A rohanó autók kipufogója mocskossá teszi ezt.
Behúzódunk a kisfiammal az árnyat adó lombok alá, ott folytatjuk az utunkat.
Itt egy konténer, és sír. Emberek jönnek - mennek. Megállunk felnyitom a tetejét.
Megvető tekintetek, mert a kisfiam, félig benne van, de már a kezében egy apró
tigris csíkos kis kutya, van még egy. Állunk a nyitott szemetes mellett és várunk.
Arra jön az egyik szomszéd, addig könyörgünk neki, míg a másik kicsi az Ő
kezébe nem kerül. Megszülettek és szemét lett belőlük, de mégsem.
Emberek jönnek - mennek némelyik, csodálkozik némelyik, grimaszba torzult
arccal siet tovább. Sietnek, keresnek valamit, de lehet, hogy soha nem találják
már, mert az elveszett a rohanásban.
Tovább sétáltunk a picivel az orvoshoz. Az orvos szerint, két hetes Magyar Agár keverék.
Hát ezért, ítélték Őket halálra.
Kétséges volt, hogy megmarad, de hatalmas életösztön segítette. Tejszínt és tojássárgáját
kevertem össze, ezt kapta fecskendővel. Teltek a hetek és a hónapok, nyúlánk, okos,
jó kutyus lett belőle, boldog volt, élt. Charlie lett a neve.
Szilveszterkor petárdáztak, és tüzijáték robaja töltötte be a várost, a kis apró Charlie
Elénk állt és a gerince vonalában felborzolt szőrrel megugatta, védett minket.
A kidobott hálája volt ez, nekünk.
(1999. Június 16. Miskolc)
A konyhámban két kuktám van főzés közben.
Fehér köténykében, egymást egzecíroztatva jönnek, mennek.
Nagy az izgalom, kié is lesz az első kóstoló.
Az egyik Miska, a kuvasz kan, a másik Berta, a vemhes kuvasz szuka.
A kuvaszok nagyon szeretik a hasukat, de most a helyzet drámaian
fokozódik. Berta acsarog, űzi Miskát. Nekem, nekem, nekünk!
A terebélyes Maca kibírhatatlan, rohangál, helyezkedik.
Miska csak néz és nem is igen érti a mérgelődés okát.
Látom, hogy tudja, érzi, hogy változás van, és Ő előzékeny. Átadja
az elsőbbséget a párjának, félreáll. Sőt amint a tányérjukba kerül az étel
a szuka mohón beleveti magát, a kan csipeget és minden esetben hagy
egy - két jó falatot a párjának. Berta rohan és azt is magába tömi.
A kedélyek csillapodnak, irány az udvar. Most az ajtón, minden esetben
Miska lép ki először. Védi, óvja, fedezi a testével. Kísérgeti mindenhova Bertát,
vigyáz rá.
Ahogy telnek - múlnak a napok és közeledik az új életek megjelenése,
a két kutya közt a kapocs egyre szorosabban zár.
A kis konténerből mentett kutyánk cseperedett. Charlie szépen sétálgatott, nagyon okos kutya lett.
Egyik sétánk során egy nagy testű, de nagyon sovány kutya csapódott mellénk, kísért minket.
Aztán ez rendszeressé vált, vittünk neki élelmet és vizet, együtt játszottuk a parkban. A kutyám
és a fogadott haver is kan kutya volt. Bérelt lakásban laktunk, örültem, hogy a tulaj eltűri a kutyát,
nem hittem, hogy még egyet bevesz a gyomra, ezért az ajtóban mindig búcsúzkodtunk. Aztán
borzasztóan hideggé vált az idő, ónos eső esett. Amikor lementünk a kedves vándor összetörve,
átázva, alig - alig reagált. Gyorsan riasztottam a férjemet, A miénk fel a lakásba,
ez a szerencsétlen pokrócok közé az autóba, orvoshoz. A rendelő, ahova vittem, menhelyet is
fenntartott, reménykedtem, hogy befogadják. Beszélgettünk, megvizsgálták, legyengült kb.
nyolc hónapos keverék. Aki bizony szintén haza jött velünk. A doktornő adott neki nevet,
Ő lett Mazsola a kb. 40 kg-jával.
Ha kutyád, kutyáid vannak, védenek téged, szeretnek, mint senki más, önzetlenül, de készülj fel rá,
ha döntést hozol, azt egy életre teszed, és sajnos meg kell harcolnod értük a fél világgal.
Sokat költöztem velük, városról - városra. Együtt jóban, rosszban, a
mentett, a vándor és a nomád.
Csendesen hullik a hó, szinte a pelyhek megérkezését is hallani.
A falu pihen, tán alszik a fehér paplan alatt.
A kéményekből tekergő füst mozgása jelzi csak, hogy élet van,
minden fal mögött.
A tyúkólam felől irdatlan lárma keletkezik, szokatlan mert a
hideg miatt sokkal csendesebbek szoktak lenni. Nem tojnak,
pihennek, csipegetnek. Mire odaérek irdatlan kotkodákolás
fogad. Csak nem, megriasztotta Őket valami?
Az egyik tavasszal keltetett kis tyúkom ül, és kántál, mellette
egy kis kakas, áll, és Ő is kotkodákol. Aztán terjed a hír és nem
zavartatják magukat, hogy ott vagyok, zeng az ól. Futótűzként
terjed a hang. Megtört a jég, új élet, egy tojás van készülőben.
Aztán szép lassan elcsendesedik minden, a kakas sem kotkodákol
már.
Csendesen hullik a hó, szinte a pelyhek megérkezését is hallani.
Kutya születésénél még soha nem voltam jelen.
Ezért nagyon izgulok! Olvastam, videót néztem,
orvossal tárgyaltam, ismerősök nyugtattak, meséltek.
Gyomor idegem van, aggódok!
Ezért elvonultam vásárolni. Mert egy nőre ez általában
nyugtatólag hat.
Tamáskodtam a polc előtt, nézegettem a cumis üvegeket.
Pici kutya, pici cumi. Akkor odajött hozzám egy hölgy
és megkérdezte, hogy mennyi idős a baba? Nyeltem egyet.
Őszintén válaszoltam, legfeljebb teljesen idiótának néz.
Kutyának lesz. Nincsenek még meg, csak szerintem sok lesz,
mert nagyon nagy a poci. Először megdöbbent, aztán kérdezte,
hogy milyen fajta. Mondtam, hogy kuvasz. Rögtön elmesélte,
hogy nagyon szereti a fajtát, volt kuvaszuk, amikor gyerek volt.
Válogattunk, beszélgettünk, végig, az motoszkált az agyamban,
hogy, akivel ez a téma, mármint a kuvasz szóba kerül, legyen az
hentes, eladó, bárki, csak pozitív visszajelzéseket és örömteli
emlékeket osztanak meg velem.
Akkor még is mi változott? Miért a sok pejoratív jelző? Vajon
kik is mondanak véleményt, amikor szidják? Ismerik egyáltalán?
Valós tapasztalatuk van? Nem hiszem!
A cumis üvegek hazakerültek, kutya tejpor társaságában.
Lehet, hogy nem kell, de a lelkem megsimogatta ez a beszélgetés.
Sokan vagyunk, de remélem egyre többen leszünk, akik a
Magyar kutya fajták felé fordulnak ismét!
A kuvasz nagyon jó Apa!
A kicsik 5 naposak.
Két - három óránként ostrom állapot van.
Felébrednek és rájönnek, hogy Ők bizony borzasztóan
éhesek. Ennek a gyötrő érzésnek kilencen egyszerre
hangot is adnak. Mivel nincs csak nyolc étkezésre
alkalmas hely Bertán, komoly gondok vannak. Rohamozás indul.
Miska, a büszke Apa, a sírásra, nyüszítésre berohan ellenőrizni
a helyzet alakulását, hátha szükség van segítségre.
A Kuvasszony rendezgeti Őket, az összes kicsi tud szopni,
de közben egy pillantással utasítja a párját.
Miskám, mint rendes kan, a távozás hímes mezejére lép.
Megáll az ajtóban és hallgatózik. Mikor a cuppogás hangjait
hallja békésen, büszkén elvonul. Látszik, hogy boldog, Ő
már boldog Apa.
Budapesten születtem, sok városban éltem, valahogy
mindig tovább mentem. Tanultam, mintha vezetett volna
egy kéz. Célok, tervek, tapasztalások, küzdelem,
bánat, öröm, élet.
Az akkori énem háborogna azon, amit ma teszek.
De tudom, hogy meg kell tennem, a természet, a vidék
részévé váltam. Túrom a földet, termelek, állatokat nevelek,
ölök, azért , hogy etethessek családot, szereteket.
Nem mondom, hogy hidegen hagy, még most sem. Sajnálom,
de ennyi. Kakasaim túl sokan vannak. A kuvaszom Berta
kilenc kis kuvasszal örvendeztetett meg. Vágom és vágom,
kb. 20. darab kakasból lett eddig tápláló étel családnak,
kutyáknak egyaránt. Nincs vége még. A kés éles, egy húzás
és kész. Az élet és a halál, az öröm és a bánat mindig
kézen fogva jár.
Van, aki segít, szurkol nekem. Miska végig velem van.
Rotyog szép lassan a leves.
Illatával üzen, érdemes!
Hajnalban arra ébredtem, hogy ugatás van, de nem
akármilyen. Nem Berta, nem Miska, hanem az egyik
pici kuvasz. A többiek még nyüszögnek, de ez a kicsi
érces hangon ugatott.
Szaladtam megnézni és akkor rám nézet. Kinyílt a szeme.
Ma tizenhat naposak. Az anyjára ugatott, mert nem fért
oda a többiektől és szólt neki, hogy intézkedjen. Berta
hellyel kínálta a kis követelőzőt. Még hunyorogva
tekingetnek a világba. Élesek a fények, furcsa és érthetetlen
számukra a látvány. Az illatok, a hangok eddig biztonságot
adtak, most az új tapasztalat izgatottá tette a kis csapatot.
A kuvasz nagyon jó anya nyugtatja, dédelgeti Őket.
Éjszaka van, három óra. Arra ébredtem, hogy Dalos már megint ugat.
Jó kelek! Behívom az éjszakai járőrből Bertát és Miskát, mert itt enni
kell. Berta szalad a kicsikhez, én utána imbolygok. A kicsik, mint sáska
had esnek az anyjuknak. Egy, csak egy legényke van Ő szemben az
anyjával leül, úgy totyakosan, és nézi. Szemeznek, majd szép lassan a két
orr összeér. Berta végig nyalja Kapitányt, erre Ő még inkább kihúzza
magát nézi a mamát, szúrósan, eltökélten. Eltelik fél perc és a határozott
kicsi Kapitány eldűl, és már alszik is.
Az én drága kis kutyám, mint boldog apa,
eddig távolról kukkolta a kicsiket, ha sírtak
látszott rajta, hogy aggódik. Berohant, aztán
Berta lesújtó pillantásai közepette kirohant.
Ma reggel viszont Berta elaludt a kicsikkel
és akkor lopakodva, beosont Miska. Halkan,
nesztelen, megállt a kicsik fialó ládájánál és
gyönyörködött, zavartalanul. Több percig állt,
ott némán.
Én meg hátulról, meghatódva figyeltem a
kuvasz családot. Berta ébredezett, Miska
megfordult, és szembe találkozott velem.
Megöleltem, boldog volt, boldogok voltunk.
Tenyésztő vagyok. Igen, tulajdonképpen a törvényi
keretek közt működő, Ősei hagyatékát őrző, szerető
ember. Sokan érzünk így a magyar állat fajták
megőrzése, védelme a fennmaradása a célunk.
Kuvaszos vagyok, most vannak kiskutyáink, egy
hónaposak lettek, őseik visszavezethetőek, szép
egészséges egyedek. Pont, mint a szüleik.
Ezek a cseppségek, genetikai vizsgálaton esnek át,
oltásokat, féreghajtást, chip-et kapnak és minőségi
táplálékot. Az anya kutya szülés után méhösszehúzó
injekciót, cseppeket kap és az addigi táplálék ellátásának
a többszörösét, hogy kiegyensúlyozottan tudja nevelni
a kicsinyeit. Ez nem egyedi, az összes tenyésztő így
jár el.
Az állatok többsége, ha nem biztosítottak a körülmények
leválogat. Lehet ez nagy hideg, táplálék hiánya, pár
egyedet tart meg, amit még képes felnevelni, akár az élete
árán is, de tovább víve a fajtát, az utódok által. Ezek ősi
ösztönök.
Vannak emberek, akik ezt kihasználva nem tenyésztenek,
nem szeretnek, nem őriznek semmit. Vagyis egyvalamit
a pénztárcájukat. Az anya állatott, vemhesen, szülés után
is egy nyomorúságos ketrecben, saját mocskában tartják
és nonstop pároztatják. Miért? Jó üzlet. Nincsenek oltások,
nincs féreghajtás, nincs chip, szinte táplálék sem, csak annyi,
hogy a folyamat ne szakadjon meg. Aztán mosolyogva
árulják a napi cukiságot.
Mondják: olcsó húsnak híg a leve
Meghal, beteg lesz a kiskutya. Miért? Ezért!
Sok gazda vásárol tőlük, mert olcsó. De kérdem én, miért teszed?
Miért dagasztod ezeknek az embereknek a pénztárcáját?
Ha nem áll módodban, vagy csak egyszerűen nem akarsz
költeni, mert mindegy, Neked csak egy házőrző kell, akkor
miért nem a menhelyeken nézelődsz? Ott a rengeteg kidobott
állat, segíthetnél! Jót tehetnél!
Kérlek, tedd meg!
Zalai kis falumban most négy nappal ezelőtt jött meg az első hó,
ami nem olvadt el azonnal. Igen ám, de ez meg játszadozik velünk.
Dél tájékán olvadásnak indul, estére lefagy. Korcsolya pálya a
tyúkjaim karámja.
Reggel, mikor etetni megyek, kész küzdelem az ajtókhoz elérni.
Ilyenkor a rendes dara mellé a tegnapról meg maradt kis ezt - azt
is viszem magammal. Ma reggel a beköszönőm egy kis császármorzsa
maradék volt.
A tyúkok ezt megneszelve, mint egy sebes áradat rontottak ki az ólból.
Gyanútlanul, egyenesen a jégre. Itt kezdődött a tánc. Az áradat szóródott,
ki, spárgázva, ki, pirulettezve kapta el a morzsát, majd helyben futós staféta
vette kezdetét. Mert bizony ettől a váratlan talajviszonytól, még a csirkék
csőre is tátva maradt. Kecses siklással elkapta a következő balerina.
A Császármorzsa keringő sokáig tartott, már nem is bántam, hogy
távozásom egy könnyed fenéken siklással a kapuig ért véget.
Bertámmal elbeszélgettem a minap! Mondtam neki, hogy tanítsd
ezt a kis szeleburdi lányodat. Simogatás, szeretgetés közben mormoltam neki e
szavakat, és igazából nem is gondoltam komolyan. Viszont ami hihetetlen, azóta
látom, hogy működik. Bertám szépségem, nagyon figyelmes, jó őr. Beőrzi a fél
falut, rögtön jelez, ha valami történik, most viszont fekszik a kapuval szemben
a feljárón keresztbe tett lábbal és figyel, de nem mozdul. Viszont Hajnalom lót
- fut, amikor történik valami, látom a szemek villanását, a testbeszédet,
amikor küldi a kicsit. A kislány nagyon meg akar felelni az elvárásoknak.
Nekem, és az anyjának egyaránt. Amikor valami olyan történik, amihez úgy
gondolja, kell az erősítés, akkor indul Bertus, de jön, mint egy romboló Miska is.
Lehet nagyon elfogult vagyok a fajtával kapcsolatban, sok fajta kutyával éltem
együtt az életem során, de a kuvasz, az kuvasz, valami teljesen más. Valami
kapocs a természetes, és a "civilizált" között. Tanít, tiszta, ősi, mert
kuvasz
Itt kezdődhet a szöveged. Kattints ide, és kezdheted is az írást. Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium totam rem aperiam eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi.
Ea commodi consequatur quis autem vel eum iure reprehenderit qui in ea voluptate velit esse quam nihil molestiae consequatur vel illum qui dolorem eum fugiat quo voluptas nulla pariatur at vero eos et accusamus et iusto odio dignissimos ducimus qui blanditiis praesentium voluptatum deleniti atque corrupti quos dolores et quas molestias excepturi sint occaecati cupiditate non provident similique sunt in culpa qui officia deserunt mollitia animi id est laborum et dolorum fuga et harum quidem rerum.
